2019-ben is, immár második alkalommal részt vettünk a Kutatók Éjszakája programsorozatban. Az esemény célja, hogy a tudományokat mindenki számára elérhetővé és érdekessé tegye, kortól és nemtől függetlenül. Közoktatási és felsőoktatási intézmények,...
Idén szeptember 27-én pénteken délután három órától busszal utaztunk be Debrecenbe a Kutatók Éjszakája rendezvénysorozatra. A gimnáziumból 22 tanuló és négy kísérő tanár vett részt a Debreceni Egyetem szervezésében, érdekesebbnél érdekesebb előadásokon és gyakorlati...
A Szegedi Tudós Akadémia szeptemberi területi foglalkozásán vettek részt a biológia és orvostudományok iránt érdeklődő, tehetséges diákjaink. A 10.a természettudományos csoport diákjai és a 11. évfolyamos biológia fakultációs diákjai a program keretein belül egy...
Nagyszerű lehetőség az ázsiai nyelveket, kultúrát kedvelők számára! A szakkörök OKTÓBERBEN indulnak az alábbi időpontokban: koreai – kedd 8. óra (14.15-tól) – 35. terem kínai – csütörtök 8. óra (14.15-től) – 35. terem japán – péntek 8....
Ideje: 2019. október 19 – november 17.Jelentkezési határidő: 2019. szeptember 26. a Hőgyes Endre Gimnázium titkárságán vagy online. Fontos változások a DExam vizsgarendszerben Fontos változások és könnyítések léptek életbe a DExam vizsgarendszerben 2019...