Gimnáziumunk kiemelt figyelmet fordít a matematika, természettudományok, műszaki és informatikai (MTMI) tárgyak oktatására, hiszen ezek a területek meghatározó szerepet játszanak a 21. századi tudásalapú társadalomban. Célunk, hogy diákjaink az alapvető ismeretek elsajátításán túl képesek legyenek kreatívan gondolkodni, problémát megoldani, és magabiztosan eligazodni a technológia világában.
Az MTMI-munkacsoportunk felkészült, elkötelezett pedagógusokból áll, akik szakterületükön innovatív, diákközpontú módszerekkel segítik a tanulókat. A programok kidolgozásáért és összehangolásáért az MTMI-csapat felelős. A matematika-informatika munkaközösség és a természettudományos munkaközösség tagjai valamennyien részt vállalnak a feladatokban. A szaktanárok a versenyfelkészítés, emelt szintű érettségire való felkészítés mellett számos egyéb lehetőséget biztosítanak az érdeklődő tanulóknak: matematikából a tehetségprogram keretében különböző élménypedagógiai foglalkozásokat tartunk: workshopokat, múzeum- és egyetemlátgatást, külső előadásokat. A természettudományos tárgyak – fizika, kémia, biológia, földrajz – tanárai laborfoglalkozásokkal, projektalapú tanulással és kutatási lehetőségekkel támogatják a diákokat. A tehetséggondozó program keretein belül különböző helyszínekre: laborokba, üzemekbe, egészségügyi intézményekbe látogatnak el diákjaink. Informatikatanáraink minden korosztály számára biztosítják a versenyekhez szükséges ismeretek átadását, az érdeklődő tanulók gyakorlatorientált IT szakkörön gyarapíthatják tudásukat. Diákjainknak lehetőséget biztosítunk arra, hogy rendszeresen részt vegyenek nyílt napokon, egyetemi előadásokon és pályaorientációs programokon, hogy megalapozott döntést hozhassanak jövőjükről.
A továbbtanulási célok között kiemelt helyen szerepelnek a mérnöki, informatikai, természettudományos és gazdasági szakok, amelyekhez szoros együttműködést alakítottunk ki hazai felsőoktatási intézményekkel: partnerintézményünk a Budapesti Műszaki Egyetem, a Debreceni Egyetem, de rendszeresen részt veszünk a Nemzeti Tudósképző Akadémia szegedi és budapesti programjában is. Tehetséggondozó programunk keretében versenyfelkészítést, mentorálást, egyéni fejlesztési tervet, az MTMI tárgyak élményszerű megközelítését, a mindennapjainkban betöltött szerepüket megismertető foglalkozásokat kínálunk. A kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulók számára lehetőséget biztosítunk országos és nemzetközi versenyeken való részvételre, valamint kutatási projektekben való szerepvállalásra, egyetemi mentori támogatással.
MTMI-csapatunk hisz abban, hogy a természettudományos tárgyak, a matematika, digitális kultúra nem csupán tantárgyak, hanem lehetőségek a jövőhöz. Iskolánk MTMI-programjának célja, hogy minden diák megfelelő alapot kapjon ezekből a tárgyakból, megtalálja saját útját, és felkészülten lépjen tovább a felsőoktatásba vagy a munka világába.
Az MTMI csapatot azok a szaktanárok alkotják, akik tanórán kívüli programokban, tehetséggondozásban, illetve több tantárgyi területet felölelő projektekben irányítják a diákok munkáját. Az MTMI-csapat tagjai és feladataik:
- Balla Éva – MTMI-felelős, megbeszélések koordinálása, belső és külső programok szervezése, kapcsolattartás külső partnerekkel, tehetséggondozó és versenyfelkészítő foglalkozások tartása matematikából
- Károlyné Teleki Anikó – természettudományos munkaközösség vezető, természettudományos osztály főnöke; Hőgyes-labor foglalkozások, városi szakkör és tehetséggondozó programok tartása kémiából
- Kiss István – matematika-informatika munkaközösség vezetője, tehetséggondozó program és versenyfelkészítő szakkörök tartása matematikából, természettudományos orientációjú osztály főnöke
- Görög Zoltánné – természettudományos osztály osztályfőnöke, Hőgyes-laboros és tehetséggondozó foglalkozások tartása biológiából és földrajzból, komplex természettudományos projekt irányítása,
- Székely-Pintér Petra – Hőgyes-laboros és tehetséggondozó foglalkozások vezetője fizikából, kísérletező-kutató projekt irányítása
- Oláh Ádám – tehetséggondozó és kutatásalapú versenyek felkészítője biológiából, komplex természettudományos projekt irányítása, részvétel a Hőgyes-labor programjaiban
- Farkas Fanni – tehetséggondozó programok tartása és kísérleti versenyekre való felkészítés kémiából, biológiából, részvétel a Hőgyes-labor programjaiban
- Nemes József – versenyfelkészítés informatikából, témanap és honlap felelőse, pedagógusok digitális eszközhasználati készségeinek fejlesztése.
