A Szegedi Tudós Akadémia szeptemberi területi foglalkozásán vettek részt a biológia és orvostudományok iránt érdeklődő, tehetséges diákjaink. A 10.a természettudományos csoport diákjai és a 11. évfolyamos biológia fakultációs diákjai a program keretein belül egy praktizáló bőrgyógyász előadását hallgathatták majd beszélgethettek vele, továbbá részt vettek a bőr témakörével kapcsolatos izgalmas kísérletekben és játékokban.

Ebben a félévben a programok az orvosi hivatás megismerése köré szerveződnek, melyekre várják az érdeklődő diákokat.