Get Adobe Flash player


November 10-én ellátogatunk a Bűvösvölgybe.
Az elején még nem tudtunk mire számítsunk, de az élmény örökre maradandó lesz. Elsőként csapatokba osztottak minket és mindenki kapott egy saját vezetőt. A foglalkozások között a szünetekben alkalmunk volt étkezni és társalogni a társainkkal.




 Az első állomásnál filmet készítettünk, ahol megismerkedtünk több filmes eszközzel pl: greenbox-szal amely elengedhetetlen kellék egy stúdióban.  A videónknál alkalmunk volt kipróbálni, hogy milyen egy autós üldözést felvenni, amit mindnyájan nagyon élveztünk.

Második helyszínen betekintést nyerhetünk a híradózás rejtelmeibe. Témaként a vlogerek és a blogerek életét és munkásságát dolgoztuk fel.
Ezután egy hangstúdióba mentünk, ahol megkreálhattuk a saját rádióműsorunkat. Mindenkinek megvolt a saját feladata: műsorvezetőt, rádió hangját, ismert sztárt, időjárásjelentőt és betelefonálót is eljátszhattunk.  A felvétel közben nagyon jól szórakoztunk.

Utolsó programként az internet veszélyeiről vetítettek egy kisfilmet nekünk, amiben a főszereplő cselekedeteit mi tudtuk irányítani.  Ez megmutatta, hogy az internetnek nem csak vidám oldala van, hanem komoly veszélye i is lehetnek, amikre mindannyiunknak oda kell figyelni.

Sok új tapasztalattal gazdagodtunk, amelyet a későbbekben is tudunk majd hasznosítani. Ezekkel a színes programokkal még biztosabbak lettünk, hogy jó tagozatot választottunk. Köszönjük a tanárunknak, hogy lehetővé tette ezt a csodás élményt számunkra!

A kék Csapat tagjai: Győri Atilla, Sípos Csaba, Kovács Kristóf, Balogh Bence, Thuri Enikő és Ispán Panna

Narancssárga csapat:

November 10-én osztályunk egy része (kommunikáció tagozat) ellátogatott a debreceni Bűvösvölgybe, amely egy médiaértési központ. Több érdekes foglalkozáson is részt vehettünk, de kis csoportunk kedvence végül, az újságszerkesztés lett, munkák eredményéből mindenki hazavihetett egy saját példányt. Lehetőségünk volt készíteni egy 4 perces kisfilmet is, ami véleményünk szerint nagyon jól sikerült. Még egy reklámfilmet is készíthettünk, és megtapasztaltuk, hogy milyen nehéz is egy ilyen rövid reklámnak az elkészítése. Összetartóan es figyelmesen dolgozott a csapatunk a nap folyaman. Az utolsó foglalkozáson az internet veszélyeiről hallhattunk egy előadást, amely szerencsére elég interaktív volt, így nem unatkoztunk és nagyon élveztük. Mindenféleképpen jótékony hatással volt ránk, hiszen egy minket is érinthető problémáról volt szó. Délután 2 óra körül értünk haza, egy picit fáradtan és mégis megannyi emlékkel gazdagodva.


A csapat tagja: Majoros Laura, Peterman Lili, Horváth Kata, Kerek Sándor, Szőke Zoltán, Szikora Péter


Piros csapat:

Egy november 10-i napon látogattuk meg a Bűvösvölgyet. Az iskolában gyülekeztünk reggel negyed nyolckor.
Mikor odaértünk az épülethez, bementünk és bepakoltunk a szekrényeinkbe, majd egy rövid tájékoztatás után csoportokban mentünk tovább. A mi csapatunkban 7-en voltunk: Agárdi Máté, Dobi Dóra, Kovács Júlia, Papp Lilla, Petróczki Martin, Sóvágó Fanni ésTankó Bernadett. A kísérő tanárunk Váradi Orsolya volt. Az első helyszín, amelyen részt vettünk az az egyik stúdió, ahol reggeli műsort vettünk fel. A címe Morning Coffe Show volt. Megtapasztaltuk, hogy rengeteg háttérmunka kell ahhoz, hogy egy ilyen műsor létrejöjjön. Mikor ennek a foglalkozásnak vége lett, kis szünet után következett egy másik. Itt böngésztünk az interneten, keresési feladatokat oldottunk meg. Ezután ismét szünet volt, és következett a kedvencünk, a filmkészítés. Egy rövid filmet hoztunk létre a vezetőnk segítségével és az ottani kellékekkel. „Horror-vígjátékszerű” filmet választottunk. A filmben mindenki közreműködött. Következett az ebédszünet, majd az utolsó foglalkozásunk. Itt minden csoport külön termekben az internet veszélyeiről beszélgetett. Érdekes és figyelemfelhívó volt. Mikor mindenki végzett, csináltak rólunk egy csoportképet és indultunk haza.

Nagyon tartalmas volt ez a különleges pénteki nap, köszönjük, hogy lehetőségünk volt ellátogatni ide!!!

Zöld csapat:


November 10-én nagy örömünkre ellátogattunk a Bűvösvölgybe, mely Debrecenben található médiaértési és oktatási központ.
A nap folyamán több telekommunikációs állomásra is benéztünk .
Betekintést nyerhettünk, hogyan készül egy híradó, majd mi magunk is forgattunk egy adást.
A következő állomás a rádió köré volt szervezve. Itt, miután megmegismerkedtünk azzal, hogyan épül fel egy műsor szerkezete, készítettünk is egyet: elővettünk egy humorosabb figurát és spontaneitásunkat felhasználva saját adásunk is lett.
Megtapasztaltuk azt is, hogy az újságírást nagyobb tervezés övezi. Itt választhattunk, hogy pletyka- vagy divatlapot készítünk. A foglalkozás végén kezünkbe vehettük egyéni magazinunkat.
A napot kisebb csapatokba rendezve zártuk, ahol egy aktuális tinédzser problémát elemeztünk egy szituációs játékon keresztül.

A napot egyöntetűen élvezte mindenki!!!


Csapatunk tagjai: Dede Zsolt, Ferenczi Ágnes, Gém Viktória, Györgyi Zalán, Kis Károly, Kovács Boglárka, Kölcsei Viktória, Vágó Dóra