Pocsai Anna és Csala Zsombor az iskolánk diákjai idén részt vettek a World Science Expo rendezvényen a Millenárison. 🎓 Tanulóink a Nemzeti Tudósképző Akadémia által szervezett szövettani előadásban is közreműködtek, ahol testközelből ismertették meg a...
Iskolánk 10.c osztálya Székely-Pintér Petra tanárnő vezetésével részt vett az „UNIverZOOM – Kísérletezz velünk!” fizikai kísérletek Földön és Űrben programban. A projekt a HUNOR Magyar Űrhajós Program és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem...
Szervező: Hőgyes Endre Gimnázium A foglalkozásokon résztvevő (max 1 hiányzás) és aktívan közreműködő tanulók a szóbeli felvételi vizsga alkalmával maximum pontszámban részesülhetnek. Kezdési időpont: 16.00 az adott iskola tantermében 6. évfolyam Hajdúszoboszló...
Budapesten egy héten belül két érdekes programra is ellátogattak a műszaki, informatikai és természettudományos érdeklődésű diákok. 2025. október 17-én vettünk részt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen megrendezett Nyitott laborok délutánján. A...
Néhány héttel ezelőtt, a vármegyei atlétikai Ügyességi és Váltófutó diákolimpián elért kiváló eredménynek köszönhetően iskolánk V-VI. korcsoportos fiú és lány távolugró csapata kiharcolta az országos döntőbe jutást. Ez azért is nagy szó, mert a döntőbe a...