A tehetséghét záróeseményén azok a tanulók vehették át a díjaikat, akik az osztályfőnökük megítélése szerint – az iskolai teljesítménytől elvonatkoztatva – emberi magatartásuk, a közösségért végzett munkájuk alapján, illetve valamely művészeti ág...
A Hőgyes Endre Gimnázium művészetek iránt érdeklődő tanulói a tehetséghét keretén belül kiállításon mutathatták be műveiket az iskola közösségének. Rajz, grafika, makett, festmény, kollázs és kézműves termékek szerepeltek a folyosón felállított tárlókon. A beérkezett...
A tehetséghét keretén belül meghirdetésre került tehetségkutatóján különböző művészeti ágakban mutatkoztak be a vállalkozó kedvű tehetség jelöltek. Hangszeres fellépők, énekesek, táncosok, versmondók, mesemondó szórakoztatta a közönséget. A produkciókat a tapson...
Iskolánkból a 7.e osztály diákjai Nádasdi Judit és Székely-Pintér Petra tanárnők kíséretével részt vettek a Kölcsey Központban a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Kalandozások a Természet- és Műszaki Tudományokban című rendezvénysorozatának...
Csala Zsófia 10.e osztályos diákunk 2024 szeptemberében kezdett Kick-Box edzésre járni. Ez idáig már több sportot kipróbált: úszott és vízilabdázott is, de a boxedzések során egyre inkább érezte, hogy ez az a terület, amely a leginkább közel áll hozzá. A heti két...