Iskolánkban kiemelt terület a matematikai tehetséggondozás. A szakköri és versenyfelkészítő foglalkozások mellett a 9-10. évfolyam érdeklődő tanulói számára havi rendszerességgel külső programokat szervezünk, majd ezekhez kapcsolódó feldolgozó foglalkozásokat tartunk....
A hagyományokhoz híven idén is a Pávai Vajna Ferenc Általános Iskolában rendezték meg a SzépMagyar Beszéd verseny területi fordulóját február 4-én. A Hőgyes Endre Gimnáziumot Kerek Zoé(8.e) és Kiss Flóra (7.e) képviselte. Felkészültségüknek és ügyességüknek...
Ismét sikeres versenyen vagyunk túl, hiszen az Úszó Diákolimpia Vármegyei döntőjében nagyon szép eredményeket értünk el. Az értékes helyezések mellett a dobogó 3. fokára állhatott fel Troskó Csongor (V-VI....
A 9-10. évfolyam természettudományi tagozatosai és az E osztályokból érdeklődő tanulók az első félévben különböző helyszíneken kaphattak bepillantást a természettudományok különböző területeibe. A kilencedikesek különböző kémiai kísérleteket...
A 7.e és a 8.e osztályosok változatos tematikájú foglalkozásokon vehettek részt a tanév első félévében, ezeket csoportfoglalkozások keretében valósítottuk meg. Matematikából, angolból, humán területekről, természettudományból, művészetekből kaptak ízelítőt különböző...