- június 8-án előadást tartott dr. Németh György ókortörténész, klasszika-filológus, az ELTE BTK Ókortörténeti Tanszékének egykori vezetője és egyetemi tanára, az MTA doktora.
Az előadás előtt egy kellemes hangulatú és tartalmas interjút készítettem előadónkkal. Ebben elmagyarázta, hogy mi is az a filológia, és mivel foglalkozik mindennapjai során. Még azt is elmesélte, hogy miért is ezt a pályát választotta. Érdekességként megtudtunk a professzor úrról, hogy nem szeret úgy elmenni egy országba, hogy annak nyelvét nem ismeri, így több nyelven is beszél.
Különösen érdekes volt számunkra ez az előadás, hiszen a női szerepekről keveset lehet hallani. Professzor úr is elmondta még az interjú során, hogy a történelmünk során nők nélkül sok minden nem valósulhatott volna meg. Előadásában megtudtuk, hogy milyen szerepük volt a nőknek az ókorban, valamint, hogy mennyi munkában hagytak nyomot, csak ezekre eddig kevesebb hangsúlyt fektettek. Rendkívül érdekes volt megismerkedni a régi családi rendszerrel, és a különböző népek szokásaival.
Amit szerintem a legtöbb diák megjegyzett az előadás során, hogy elméletileg az átkok nem csak mondák, hanem ténylegesen léteznek és működnek is. Az emberek az átkaikat felírták táblákra, majd elásták azokat. Professzor úr az egyik legnagyobb kutatója az átoktábláknak, jelenleg is vannak újabb projektjei.
Mindenki nagyon élvezte az előadást és sokat tanulhatott belőle. Számomra ez volt az egyik legizgalmasabb előadás és interjú készítés. Köszönjük Dr. Németh Györgynek, hogy elfogadta meghívásunkat.
Az előadás a Középiskolai MTA Alumni Program keretében zajlott.
Írta: Kunkli Vivien – 10.A