Oldal kiválasztása

Iskolánk 2026. augusztus 26–27-én rendezte meg hagyományos Verébtáborát, amelyen a 7.E, a 9.A, a 9.C és a 9.D osztály tanulói vettek részt.

A kétnapos program legfontosabb célja az volt, hogy új diákjaink még a tanév kezdete előtt megismerkedjenek egymással, osztályfőnökeikkel és iskolánkkal. Az első napon közösségépítő foglalkozások, valamint ügyességi és elméleti feladatokból álló tréfás vetélkedő várta a tanulókat. A jó hangulatú versenyt a 9.C osztály nyerte meg. A közös pizzázás után a diákok osztálykeretben folytatták az ismerkedést, majd a nap végén átvették tankönyveiket is.

A tábor második napján autóbuszos kiránduláson vettünk részt. Úti célunk Sirok és Kisnána volt, ahol a tanulók közösen fedezhették fel a települések történelmi nevezetességeit. A tartalmas kirándulást közös ebéd tette teljessé a siroki Végvár Ételbárban.

A bejövő osztályok osztályfőnökei:

7.E – Tóthné Koncsik Ágnes

9.A – Szatmári Gábor

9.C – Gyengéné Szilágyi Katalin

9.D – Haranginé Balázs Alexandra

Tanulóink nagyon jól érezték magukat, a változatos programok pedig sokat segítettek az új osztályközösségek és az évfolyamközösség kialakulásában. Reméljük, hogy a Verébtáborban szerzett közös élmények és az itt született barátságok végigkísérik diákjainkat gimnáziumi éveik során.

Minden új tanulónknak eredményes, élményekben gazdag tanévet és sok szép hőgyeses évet kívánunk!