Az idei év során lehetőségünk volt megtekinteni egy a Sávolt Karolina alkotásaiból rendezett kiállítást Debrecenben, amely számomra inspiráló volt, illetve arra ösztönzött, hogy én is megmérettessem magam. A festészet és a rajz a gyermekkorom óta a szívemhez közel áll és általános iskolai tanulmányaimmal párhuzamban a kabai Sári Gusztáv Általános Iskola és Művészeti Iskola képzőművészeti tagozatára is jártam, ahol Nánási Barnabás majd Varga Anita Piroska tanította meg a festészet különböző technikáit.

Örömmel vettem részt versenyeken, melyeken kisebb-nagyobb eredményeket értem el, de számomra mégis az eddigiek közül a Nemzet Fiatal Művészeiért Alapítvány által meghirdetett pályázata volt a legsikeresebb. Édesanyám egy véletlen alkalom során talált rá erre a pályázati kiírásra és ez nyomban felkeltette az érdeklődésemet, így nem is volt kérdés, hogy részt vegyek-e benne. Itt éreztem azt, hogy szakmabeli emberek véleményezése számomra fontos, mert továbbra is szeretnék ezzel foglalkozni, még több alkotást készíteni és ez az eredmény újból megerősített abban, hogy a kortársaimat is arra ösztönözzem, hogy éljenek minden ilyen lehetőséggel, hiszen ezek a megmérettetések csak megerősítenek, önbizalmat adnak.

Óriási megtiszteltetés volt, hogy a beküldött 575 pályamunka közül az Állatvédelem kategóriában a Kuratórium tagjai, majd később a Védnöki Testület tagjai az első helyezést nekem ítélték meg. Külön öröm volt számomra, hogy egy Munkácsy Mihály díjas festőművész elismert, illetve a Szépművészeti Múzeum- Magyar Nemzeti Múzeum művészettörténésze, Bán Blanka felajánlotta a mentori támogatását a továbbiakban. Ezen kívűl elismert emberek vettek részt a zsűriben, mint Balogh Levente, Béres Klára, Nagy Noémi, Som-Balogh Edina, Révész Viktória, Bodó János, és Sávolt Karolina. Jövő áprilisban megtekinthető lesz a pályamunkám egy kiállítás keretén belül. Hálás köszönettel tartozok feléjük!

 

Erdei Erika 10.d