Egy kisebb csapattal ebben az évben is részt vettünk a Debreceni Egyetem Angol-Amerikai Intézete által nyújtott programokon az érdeklődő angol tagozatos diákjainkkal. A paletta ezúttal is színes volt és mi is igyekeztünk kihasználni a rendelkezésünkre álló időt. Az idén belekóstoltunk az angol konyhába, szó szerint is. Kínáltak minket narancslekváros kenyérrel, angol teával és angol kekszekkel, miközben kvízt töltöttünk ki és megtudtuk, hogy milyen hatások érik a brit konyhaművészetet, hogy hogyan jutunk el az Egyesült Királyságban a hagyományos Shepherd’s Pie-tól az indiai konyhából származó Tikka masaláig. Az American Cornerben az Amerika-ismeretünket tesztelték, egy következő teremben pedig az amerikai elnökválasztás rendszerével ismerkedtünk meg. Újra le lehetett leplezni a Chat GPT-t, valamint Kanada-kvíz is volt.
Ezúttal is sok élménnyel tértünk haza, jövőre is megyünk!