Előadó: Dr. Kaposi József
Munkahelye: Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Tanárképző Intézet
Ideje: 2024.06.05.
Téma: neveléstudomány, történelempedagógia
2024.06.05-én Dr. Kaposi József előadását hallgathattuk meg az Alumni előadássorozatok keretében. Dr. Kaposi József tudományos tanácsadó, Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense, a Magyar Tudományos Akadémia tagjaként tartott előadást a neveléstudományról és a történelempedagógiáról. Tanár Úr fő kutatási területe a tanterv- és vizsgakövetelmények fejlesztése, hatásuk vizsgálata a tanulás eredményessége szempontjából, történelemdidaktika.
Előadása előtt lehetőségem volt interjút készíteni vele, ahol válaszolt a kérdéseimre, történelem érdekeltségű diákok körében. Elmondta, hogy miért hasznos történelmet tanulnunk, honnan ered az ő történelem iránti szeretete. Professzor úr tankönyvkészítéssel foglalkozik, valamint számos munkafüzet, történelmi atlasz fejlesztésében vett részt, így nagy tapasztalattal tartotta az előadását. Előadása során választ kaphattunk olyan kérdésekre például hogy mivel foglalkozik a történelem, mit tekintünk történelemnek. Tanár úr statisztikákkal, festményekkel, diagrammokkal szemlélhette, hogy a történelem mindig körbe vesz minket, és nem csak a könyvekben tudjuk olvasni. Nehéz megfogalmazni, mire tanít a történelem, de fejleszti a problémamegoldó képességünket, ugyanis mindig új hipotéziseket állítunk fel, gondolkodunk rajta. Elmondta Professzor úr, hogy segíti a történelem a tájékozódást térben és időben, valamint fejlődik a kritikus gondolkodásunk. Ahogy a legfontosabban tudjuk a történelmet hasznosítani az élet terén, az a társadalmi- közéleti tevékenységünk. A történelem megtanít egy helyes érték és normaközvetítésre, pozitív életszemléletre, nyitottságra, toleranciára. A cél, hogy egyre több diák tartsa fontosnak a történelmet, szeresse és fejlődjön ezáltal a képességei. Dr. Kaposi József előadását jó volt hallgatni, ugyanis az tanórai keretek között nem kerülnek kifejtésre ilyen kérdéskörök, amit Professzor úr fejtett ki nekünk.
Írta: Nagy Emília és Tar Boglárka