Mivel iskolánkban fontosnak tartjuk azt, hogy a tanulóink eljuthassanak az ország világszínvonalú kulturális intézményeibe, így 2026.március.11-én iskolánk 38 tanulója vett részt a Petőfi Kulturális Program keretében az Budapesti Operaházban egy balettelőadáson, ahol a Kortalan kortárs kaland – Örvény, Petite Mort, Hat tánc című balett darabokat tekinthettük meg.
A Kortalan kortárs kaland kifejezetten az ifjabbak számára alakított balettelőadást volt. A magyar Lukács András és a cseh Jiří Kylián koreográfusok produkcióiból állt össze a balettest, ahol Mozart és Philip Glass muzsikájával fonódott össze a táncosok technikai bravúrja.
Kortárs, mégis klasszikus, kamara, mégis sokszínű és lélegzetelállító estnek lehettünk részesei. A darabok jellemzően cselekmény nélküliek voltak, ám az élet számos aspektusa, mint az emberi kapcsolatok dinamikája megjelent bennük, hol komolyabb, hol humorosabb formában.

