Oldal kiválasztása

Szeretném megköszönni mindannyiuknak, hogy hozzájárultak az idei Alapítványi Bál sikeréhez. A rendezvény sikeresen lezajlott, és nagy öröm számunkra, hogy a kitűzött célt sikerült elérni: az összegyűlt támogatásból az alapítvány várhatóan két interaktív panelt is meg tud majd vásárolni iskolánk számára.

Külön szeretném kifejezni köszönetemet az Alapítvány Kuratóriumának, a bál szervezésében közreműködőknek, a fellépőknek, a rendezvényen résztvevőknek, valamint azoknak is, akik támogatói jegy vásárlásával segítették céljaink megvalósítását.

Egy igazán színvonalas, jó hangulatú estét élhettünk át együtt, amely ismét megmutatta közösségünk összetartását és elkötelezettségét iskolánk iránt. Jó érzés volt megtapasztalni azt az együttműködést és támogatást, amelyre a jövőben is bátran építhetünk.

Köszönjük, hogy velünk voltak és hozzájárultak a közös sikerhez!

Sárkányné Kertész Éva
igazgató

Az Alapítványi Bál támogatói, felajánlói
A gimnázium minden osztályának szülői közössége
Berettyóújfalui Tankerületi Központ
Városi Sportház
Hajdúszoboszlói Gazdasági Szolgáltató Intézmény
Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt.
Hodosi Cukrászda
Petra’s Coffe
SD Witch 
Szilfa Étterem
Benő Tamás (Benő Márton 9.E)
Cseh Imre (Cseh Boglárka 10.E)
Dóró Krisztián/Arany-Dóró Kitti (Dóró Lili 11.E)
Kircsi Zoltán (Kircsi Botond 10.D)
Kiss István (Kiss Viktória Nóra 10.D)
Kiss Sándor (Kiss Flóra 7.E) Flósteel Kft.
Márki Zoltán (Márki Anna 7.E)
Nagy Lajos ezredes
Sávolt Péter (Sávolt Ágnes Szandra 9.E)
Somogyi Péterné (Somogyi Panna 10.C)
Szabóné Király Anna
Tóth László (Tóth Hanna 12.A)
Zubó Judit Mária (Kócsó Vivien 9.a)
Támogatói jegy vásárlásával támogatták a cél megvalósítását
Támogató vagy tanuló neve Osztálya
Ágoston Balázs 7.e
Apagyi Tibor Marcell 11.d
Apai Julianna Bertli Boglárka 10a
Balázs Éva 10.a
Balog Erzsébet pedagógus
Barabás Linda 7.e
Bartháné Kirner Aranka fejlesztőpedagógus
Bohutinszky Alexander 11.c
Borbás László pedagógus
Bozóky Keán 9.a
Burzuk Máté 10.c
Császi Ajsa 7.e
Császi Ében 8.e
Csekéné Kovács Enikő dolgozó
Csicsek Áron 11.e
Danka Bence 9.d
Dávis Nándor 9.e
Erdőháti Viktória 11.c
Erdős Emma 7.e
Eszenyi Viktor 9.c
Fábián Virág 9.d
Fazekas Gergő 9.d
Fekete Fanni 12.a
Futó Lara Dóra 10.c
Gál Nikolett 10.a
Gál Péter 9.d
Gali Ákos 12.a
Illés István Gergő 12.d
Juhász Barnabás 7.e
Kálmánczhelyi Fanni 9.a
Karakóczi Noémi 11.a
Károlyné Teleki Anikó pedagógus
Keserű Flóra 11.a
Kiss Ildikó Dóró Róbert 9.e
Kiss Milán 10.d
Kiss Zoltán 9.a
Kócsó Viven 9.a
Komódi Gergő Gyula 9.d
Kovács Ábel Dénes 11.c
Kovács Bercel 7.e
Kovács Szilveszter 11.c
Lovas Konrád 12.e
Ludman Levente 12.a
Ludman Patrik 12.e
Maksó Zsaklin pedagógus
Márics Hajnalka 9.c
Martos Géza 10.e
Molnár Patrik 9.a
Mucsina-Hudák Mária 7.e
Nagy Annamária Emese  
Nemes József pedagógus
Pala Lili 7.e
Papp Bíborka Hajnal 9.a
Papp Máté 7.e
Pető József Pető Karinna (11.c), Pető Noel (7.e), 
Péva Tekla 9.a
Plangár-Tóth Krisztina pedagógus
Sanyó Kornélia 11.d
Sárosi Lili 9.d
Schneider Izsák Dániel 9.e
Schneider Lukács Márk 12.e
Schneider Simon 7.e
Sléder Sztella 8.e
Stéh János Nándor 9.e
Szabainé Vadnay Kata pedagógus
Szabó Attila 11.d
Szabó Kamilla 8.e
Szabóné Király Anna pedagógus
Szántai Dorina pedagógus
Szatmári Emma, Hédi 10.e,11.e
Szatmári Zsuzsa pedagógus
Szécsi Krisztián 10.a
Szilágyi László Attila 8.e
Szoboszlai Lilla 7.e
Tóth Alexandra 9.a
Tóth Emma 9.a
Tóth László 7.e
Tóth Panna 9.d
Tőke Zoé 8.e
Treiber Sebastian 10.e
Ugrai György 9.a
Vágó Laura 8.e
Varga Ágota 12.e
Varga Botond Bendegúz 8.e
Varga Luca Dóra 12.d
Vargáné Tóth Anikó pedagógus
Zováth Miklós 9.e
Belépőjegy vásárlásával támogatták a rendezvényt
Almási Sándor fellépő
Arany-Dóró Kitti 11.e
Balla Éva pedagógus
Balogh Márta 9.c
Bertli Zalán  9.e
Bertliné Palczert Melinda 9.e
Bíró Lajos 9.e
Bíróné Nagy Katalin 9.e
Bogdán Szabolcs 9.e
Bogdánné Nagy Mónika 9.e
Bohutinsky Elizabet segítő
Borbás László pedagógus
Bozóky Keán segítő
Császi László 11.e
Császiné Szoboszlai Ildikó 11.e
Cseh Imre 10.e
Csehné Király Karolina 10.e
Cseke Zsolt 9.e
Csekéné Szőke Erzsébet 9.e
Csendom-Jenei Kitti pedagógus
Csuka-Fekete Judit 8.e
Deme Katalin pedagógus
Dóró Krisztián 11.e
Dr. Fucskó Csilla 10.e
Dr. Kenéz Gáspár 10.e
Dr. Kenézné Sáfrány Nóra 10.e
Dr. Kerekes László 10.e
Dr. Kerekes Lászlóné 10.e
Dr. Szeifert László Péter 9.d
Dr. Szeifertné Dr. Pellei Olga 9.d
Erdei Gyöngyi pedagógus
Erdős Margit 10.c
Faragóné Kiss Ágnes+1fő pedagógus
Farkas Fanni pedagógus
Galgóczi Lajos 10.e
Galgóczi Lajosné Judit 10.e
Görög Arthur Zoltánné pedagógus
Gyengéné Szilágyi Katalin pedagógus
Györfi Máté 7.e
Györfi-Oláh Veronika 7.e
Haranginé Balázs Alexandra pedagógus
Harsányi Zsolt 10.d
Harsányiné Tóth Tímea 10.d
Holácsik Mariann 7.e
Horog Anita pedagógus
Huszti Andrea 7.e
Huszti János 7.e
Jámbor Tamás +1fő pedagógus
Józsa-Kóródi Renáta+ 1 fő pedagógus
Juhász Dorel 11.e
Kerekes Anna fellépő
Kerekes Imola fellépő
Kis Mónika 10.e
Kiss István 10.d
Kiss Sándor 7.e
Kocsisné Deák Sára pedagógus
Koscsák Péter pedagógus
Kovács Hanna dolgozó
Kovács Tamás 9.e
Kovácsné Oláh Tímea 9.e
Lovas Ferenc 11.d
Lucz Gergely 9.c
Lucz-Balogh Fanni 9.c
Márki Zoltán 7.e
Márkiné Nagy Gyöngyi 7.e
Nádasdi Judit pedagógus
Nagy Lajos ezredes+ 3 fő katonaoktató
Nagy Marianna 10.d
Nagy Zoltán pedagógus
Nagyné Kovács Angéla pedagógus
Nagyné Magyari Gabriella 11.e
Nyilas Boglárka 9.a
Sándor Judit + 1 fő pedagógus
Sápi Zoltán 9.e
Sápiné Hadu Beáta 9.e
Sári Krisztina 10.e
Sárkányné Kertész Éva + 1 fő pedagógus
Simon Lajos 10.c
Somogyi Péter 10.c
Somogyi Péterné 10.c
Somogyvári Éva 11.e
Szabó Anita 9.e
Szabó Attila 9.e
Szabó-Bagi Norbert 10.e
Szathmári Zsuzsa 11.d
Szénási Lilla 8.e
Szilágyi Edina 11.e
Szoboszlai Kristóf Géza pedagógus
Takács Attila 7.e
Takács-Nagy Anita 7.e
Tar Attila pedagógus
Tóth László 9.d
Tóth Zsuzsa Tünde 9.d
Tóthné Koncsik Ágnes pedagógus
Trombitásné Tóth Andrea dolgozó
Ugrai Zoltán+ 8 fő pedagógus
Váczi Gréta segítő
Váczi Róbert 11.e
Vácziné Hajdu Henriett 11.e
Varga Gábor Sándor 9.d
Varga Gyöngyi pedagógus
Vargáné Czibere Márta 9.d
Veres Krisztina pedagógus
Zsíros Zoltán 10.d
Zsírosné Szörényi Éva 10.d