Az iskolánkban, a Hőgyes-hét alatt érdekes tudományos előadásokon vehettünk részt. A 2025. 06. 13-án 11 órától Dr. Bácsi Attila izgalmas előadását hallgathattuk meg, melynek témája az allergiás reakciók molekuláris mechanizmusa volt.
Már a cím is kíváncsiságot keltett bennünk, vajon milyen kapcsolat van közöttük, hogyan is épül ez fel. Az antigének bemutatásával kezdődött az előadás, mely számos eddig még nem ismert definíciót, kifejezést rejtett magában. Ezek átbeszélése nagyon hasznos volt számunkra ahhoz, hogy a továbbiakban megértsük az összefüggéseket az előadásban. A humán genom programról is megtudtunk pár új, hasznos információt. Bár ezt a programot már tanulmányaink során részletesebben kifejtettük és megtanultuk, melynek lényege, hogy az ember génjeit miként tanulmányozzák és hogyan épül fel ez a bonyolult rendszer. De Dr. Bácsi Attilának köszönhetően jobban beleláthattunk a programba és az eddigi konklúzióról is szó esett, bár említette, hogy rengeteg hiányos információ van még az ember génjeit tekintve, de a folyamatosan fejlődő tudománnyal egyszer majd egy sokkal pontosabb eredményre tehetünk szert. Újabb kutatásokat is érintettünk a témával kapcsolatban. Mégpedig, hogyan tudunk mesterségesen ellenanyagot előállítani. Az előadás mellett mesélt nekünk a munkájáról és arról is hogy hogyan került az orvosi pályára, valamint milyen kihívások és sikerek kísérték végig az útját. Elmondása szerint az immunológia az agy után a második legösszetettebb területe az emberi szervezetnek és éppen ez a komplexitás egyszerre a kihívás, de közben ezek kutatása a lenyűgöző is. A kutatás élményeiről is mesélt nekünk. Kellő inspirációt adott mindannyiunknak, és azt emelte ki, hogy a kutatói világban nincs két ugyanolyan nap. Ha hibázol akkor abból tudsz tanulni, ha sikerül akkor abból haladsz tovább.
Úgy gondolom, hogy ez sokmindenkinek adott motivációt. Véleményünk szerint tanulságos percek voltak ezek, melyeket a jövőben kamatoztatni tudunk. Mindenki raktározott el pár, számára érdekes információt az ellenanyagokról vagy éppen az allergiát kiváltó vegyületekről. Úgy gondoljuk mindenki nevében mondhatjuk, hogy az előadás legérdekesebb érintett témája az új kutatások cím alatt futott.
Összességében pozitív véleménnyel vagyunk társaimmal az elmúlt hétről! Köszönjük az előadóknak, hogy a tudásukat megosztották velünk és munkát fektettek bele. Nagyon hálásak vagyunk! Illetve iskolánk vezetőségének, a hét szervezőinek is szeretnénk megköszönni a munkájukat.
Írták: Pocsai Anna Zsuzsa és Jenei Nóra, 10.c osztályos tanulók