Kutató tanár: Imre Sándor
Munkahely: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Villamosmérnöki és Informatika kar
Ideje: 2024.06.06. 6. óra
Téma: mobil hálózatok; kvantumkommunikáció és -számítógépek
Június 6.-án részt vettünk egy roppant érdekes előadáson, amelynek címe „1 óra az IDŐről, avagy egy óra az IDŐről” volt. Az előadás fő témája az idő, annak múlása, valamint az órák fejlődésének története és az időutazás. Informatika szakos diákként érdekesnek találtuk a témát, mivel a GPS és az órák technológiája szorosan kapcsolódik az informatikához.
Az előadó Imre Sándor volt, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának professzora. Imre Sándor előadásmódja egyedülálló volt, interaktív kísérleteibe bevonta a diákokat és tette még élvezetesebbé a hallottakat. Érdekesség képpen bemutatta hogyan használják a füstölőt a templomba és annak mozgását párhuzamba állította az adott témával. Már az első perctől kezdve sikerült magával ragadnia a hallgatóságot, és végig fenntartotta a figyelmünket.
Az előadást megelőzően egy interjút készítettünk, amelyben professzor urat személyes kérdésekkel bombáztuk. Kitértünk rá hogy miért is választotta azt a területet, amiben dolgozik jelenleg, így többet megtudtunk az életéről.
Az előadás során számos érdekes témáról esett szó. Az ókori Egyiptom időmérési módszereitől, a Mezopotámiai matematikától, egészen az Asztrolábium és a régi tengeri időmérés technikájáig mesélt nekünk. Bemutatta mit jelent a nyílt vízen használt csomó kifejezés a sebességre, és az azzal történő távolság mérése. Megismerhettük az első zsebóra történetét és annak fejlődését. Az előadásban hangsúlyos szerepet kapott a hang- és fényhullámok, valamint az izotópos időmérés és az atomórák működése, illetve megtudtuk, hogy Krausz Ferenc lézeres gerjesztéssel, atto szekundomos pontosságot ért el. Lehetséges olyan extrém rövid ideig tartó fénypulzusokat létrehozni, amelyek segítségével vizsgálhatóvá válnak az elektronok mozgását és energiaváltozásait meghatározó gyors folyamatok.
Különösen érdekes volt a fény sebességéről és a GPS működéséről hallani, valamint a relativitáselméletről. Ennek segítségével realizáltuk milyen gyorsan halad a fény, és milyen óriási az univerzum. Az előadó arra is kitért, miért halad az idő mindig előre, és nem visszafelé.
Imre Sándor professzor szimpatikus és közvetlen előadó volt, aki sikerült lekötni a figyelmünket. Az interaktív feladatok és kísérletek révén a hallgatóság aktívan részt vehetett az előadásban, ami tovább fokozta az élményt.
Összességében az előadás tartalma rendkívül hasznos és érdekes volt számunkra, és biztos vagyok benne, hogy az egyetemi éveink során is hasznát fogjuk venni az itt szerzett ismereteknek. Mindenkinek ajánlom ezt az előadást, akit érdekel az idő és az ezzel kapcsolatos témák, valamint az ezekkel kapcsolatos technológiai fejlesztések.
Írta: Dóró Antal Botond és Kovács Kevin
11.A