Az idei tanévben november végén tartottuk a pályaorientációs napunkat. Diákjaink évfolyamuk szerint különböző programokon és tájékoztatókon vethettek részt.
A 7-8. évfolyamos tanulók a Hajdúszoboszlói Pedagógiai Szakszolgálat pszichológusainak segítségével egy képességfelmérő- , képességfejlesztő foglalkozáson vettek részt.
A 9. évfolymaos tanulók helyi intézmények életébe, működésébe tekinthettek be. A Gyógyfürdő, a Thermál Hotel és a Városi Rendőrkapitányság munkatársai mutatták meg mindennapjaikat.
A 10. évfolyamos diákok a Debreceni Egyetemre utaztak. A diákok választásuknak megfelelően vagy a Természettudományi és Bölcsészettudományi Karra, vagy a Mezőgazdasági és Gazdasági Karra mehettek. Minkét helyszínen részletes tájékoztatót kaptak a karok képzési kínálatáról, a felvételi lehetőségekről. Betekintést nyerhettek az egyetemi oktatás eszközökparkjába (labor, kuatató intézet). Campustúra keretében az egyetemi épületeket és létesítményeket is megtekinthették.
A 11-12. évfolyam tanulói a felsőoktatási intézmények tájékoztatót hallgatták meg iskolánkban. A tanulók egy online jelentekzési felületen maguk választhatták ki, mely előadásokra szeretnének menni.
A felsőoktatási tájékoztatókat követően volt tanítványaink meséltek egyetemi, illetve a munkában eltöltött éveikről. Meséltek nehézségekről, bukatatókról és természetesen a sikereikről és az odavezető útról is.
Minden előadőnak köszönjük a színvonalas tájékoztatást és volt diákjainak a élvezetes, tartalmas beszámolókat!