Június 5-én az MTA előadásainak első napján, dr. Kozma Gábor a Debreceni Egyetem, Természettudományi és Technológiai Kar, Földtudományi Intézet, Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék, tanszékvezető, oktatási dékánhelyettes, egyetemi tanára, az MTA doktora tartott előadást számunkra A sport és földrajz kapcsolata címmel.
Az előadás megkezdése előtt alkalmunk nyílt interjút készíteni Tanár úrral, mely során számos érdekes információval gazdagodtunk, mind a tudományos munkáiról, mind pedig arról, hogy milyen lehetőségei vannak azoknak, akik a földrajz irányában szeretnének továbbtanulni.
Tanár úr előadásában tisztázásra került a földrajz, mint fogalom, valamint annak alapjai, ágazatokra lebontva. Betekintést nyerhettünk a sport és fölrajz kapcsolataiba, előfeltételeibe, befolyásoló tényezőibe, és ezeknek a különböző típusaiba. Mindezeket több tanulmánnyal és értekezésekkel alátámasztva mutatta be számunkra. Előadásában érintette a sportágak különböző területeit, valamint azon ágak eredményeit is ismertette számunkra. Az előadása során ezáltal közelebb kerültünk ahhoz, hogy miért is azok a sportágak alakultak ki egyes országokban, milyen feltételek mellett lehet egy sport sikeres, vagy épp sikertelen.
Összességében egy remek előadást hallhattunk, mely nem csak azok számára lehetett érdekes, akik érdeklődnek a földrajz és a sport iránt, hanem azoknak is, kik kevésbé jártasak ebben a témában. Köszönjük tanár úrnak, hogy elfogadta a meghívásunkat!
Az előadás a Középiskolai MTA Alumni Program keretében zajlott.
Írta: Harsányi Zénó Máté — 10.A