A napokban lehetőségünk nyílt arra, hogy a Csokonai Ifjúsági Program keretében részt vegyünk iskolánkban, egy interaktív színdarab előadásán, amely a Kimondhatatlan címet viselte.
Ez a mű egy pályázat keretében készült el, még az első hullám idején, amikor ugyanis a Csokonai Színház felhívást tett közé a középiskolások és az idősebb korosztály számára. Kérték, hogy írjanak olyan színdarabot, mely egy nehezebb témát dolgoz fel, és jelen van a diákok életében. Ez a mű a családon belüli erőszak kegyetlen és tabuk nélküli összefoglalója, ahogy a szerző mondta, a fikció és a valóság keveredése. Érdekessége, hogy a mai napig nem tudjuk az alkotó nevét, csak a monogramját és a székét hagyta a színházra egy levél kíséretében. A program igazán érdekes volt számunkra.
A bevezető után kezdtünk elmélyülni a darabban a színészekkel, és egy mindent tudó narrátorral. Egy ideig követtük a történetet, majd amikor válaszponthoz érkeztünk, megbeszéltük az eseményeket, átbeszéltük, hogy mi lett volna, ha egyes dolgok nem úgy történnek meg, ahogy azt a szerző leírta, vagy éppen egy-egy szereplő döntéseit tettük mérlegre és döntöttük el, hogy milyenek is valójában. Így lehetőségünk nyílt vitatkozni egy karakterrel, tárgyakkal berendezni egy családi viszonyt, nem mellesleg rapet írni, mindezt a szerző kérésére. Kedvencem mégis az volt, amikor el kellett döntenünk, hogyan reagáljon a szereplő egy megtudott titokra. Nagyon érdekesnek és kissé szórakoztatónak találtam az osztályunk ötletét, és nagyon megdöbbentem a színészek improvizációján, hogy azt, amit mi közösen kigondoltunk, ők milyen profin megvalósították. Természetesen egyszer minden jó véget ér, lezártuk az addig átélt élményeket. Az egész egy kerek lezárást kapott, amely megmutatta milyen sokat jelenthet a barátság, és hogy ha kitartunk az álmaink, céljaink mellett, semmi sem lehetetlen.
Köszönöm, hogy lehetőségem volt ezen a rendhagyó foglalkozáson részt venni, nagyon tetszett. Remélem még sok fiatalnak lesz alkalma arra, hogy megnézze ezt a felemelő előadást, és hozzáadhassa véleményét a történethez.
Kerekes Anna 11.e