Évek óva kacérkodtunk a lehetőséggel, hogy részesei legyünk egy nemzetközi programnak. Nagy munka előkészíteni, a megvalósítás során fenntartani a tanulókban a motivációt és végül a fenntarthatóság szellemében terjeszteni a jó ötleteket. Keresgéltünk a lehetséges partnerek és programok között, majd úgy döntöttünk, felvállaljuk mi a koordinátori szerepet, akár így, kezdő pályázóként is.

A pályázatunk címének közös természeti és kulturális értékeinket választottuk. A gimnáziumunk partnerei egy szlovén kislétszámú középiskola, és egy lengyel mezőgazdasági profilú középiskola lett.

A pályázatunkat elfogadta a Nemzeti Iroda és lelkesen kezdtük el a gyerekek, szülők, kollegák tájékoztatását, a gyerekek pályázatba való beválogatását. Érdeklődés alapján kb 20 fő jelezte, hogy szeretne részese lenni egy nagy kalandnak. Nyelvi mérést végeztünk a program elején, hiszen a közös munkanyelv az angol és ez egy kiindulási pontot is adott ahhoz, hogy a projekt végén lássuk a fejlődés mértékét. A programban vállalt feladatok minden hónapra folyamatos munkavégzést, kirándulást biztosítottak. A tanulók kirándulások során megismerkedtek környezetünk természeti értékeivel. Biciklitúra volt a Kráter-tóhoz, darulesen voltunk Hortobágyon, Debrecent pedig rendkívüli módon, „szabaduló-szoba” jellegű vetélkedő keretén belül jártuk be. Mivel a városunk természeti kincse a víz, erre hangsúlyt fektetve üzemlátogatáson voltunk a fürdő laborjában és a palackozóban, ahol sok érdekes információt kaptunk.

A tanulóink videókat, előadásokat készítettek az iskola, városunk bemutatására. Karácsonyi, szilveszteri hagyományok megismertetésére a partnerekkel változatos formában került sor. Minden második hónapban pedig a partnerektől kaptunk és nekik állítottunk össze feladatlapokat. Ez készítette volna elő a külföldi utak sikerességét, egymás megismerését.

A projektben részt vevő tanárok folyamatosan, néha heti szinten tartották a kapcsolatot a feladatok pontos, alapos megvalósulása érdekében. Mi, koordináló iskolaként időközi beszámolót is készítettünk.

Természetesen a tanulók körében, de a részt vevő segítő tanárok motivációjában is a legnagyobb szerepet a mobilitások jelentették. 5- 5 napos utazás volt tervben lengyel és szlovén barátainkhoz illetve májusban mi fogadtuk volna a partnereket. Az országok megismerésén túl ez adta volna a kiváló lehetőséget az angol nyelv fejlődésére, hiszen a gyerekek elszállásolása családoknál lett volna, és a közös játékok és feladatok nyelve is ez lett volna.

Sajnos a járvány keresztülhúzta ezt a tervünket. Mi viszont ki akartunk aknázni még több lehetőséget a helyzetből, így amikor megtudtuk, hogy a virtuális mobilitás néven még további forráshoz juthatunk, nem gondolkodtunk sokat. A három ország úgy döntött, hogy három online találkozót szervez, amelyek igazodtak a programban vállalt feladatokhoz.

Az első alkalommal a három ország tanulói vetélkedtek virtuálisan az előzetes országismereti anyagból.

A második találkozón a tanárok „jó gyakorlatot” cseréltek. Ez a mobilitásnak is fontos része lett volna. Mindhárom ország kínált sok érdekes, átvételre, megvalósításra méltó programot a másik kettő számára. Mindhárom ország alaposan előkészítette a 2 órás bemutatót, így a 6 óra fárasztóan, de nagy lelkesedéssel, és megelégedésünkre zajlott le.

A harmadik találkozó újra a diákokat állította középpontba, ahol a mobilitásra tervezett kirándulások helyszínére jutottunk el virtuális formában. A gyerekek igényes videókat készítettek, és idegenvezetőként kalauzoltak minket végig a látnivalókhoz. A” kirándulásokat” 1-1 nemzeti dal követte, melyet próbáltunk a partnerekkel megtanítani, több-kevesebb sikerrel. Természetesen az élő mobilitás hangulatát nem adták vissza ezek a virtuális találkozók, de a gyerekek elmondásuk szerint jól érezték magukat.

Hátra van még pár folyamatban levő program befejezése, mint pl. egy közös történelmi idővonal, és egy társasjáték, aminek alapjául a kölcsönösen megismert természeti és kulturális értékeink szolgálnak. Megkérdezzük kérdőívben a gyerekek, kollegák véleményét, felmérjük a diákok nyelvi, informatikai fejlődését. Megszervezzük a disszeminációt, elkészítjük az elszámolásokat, beszámolókat, előkészítjük ellenőrzéseket.

 De már most kijelenthetjük, hogy a projektbe belefektetett sok munka nem volt hiábavaló. Nagyon sajnáljuk, hogy nem sikerült a mobilitásokat megvalósítani, és ez az élményszerzést, a gyerekek lelkesedését nagyban befolyásolta. Reméljük, egy következő programban erre is sor fog kerülni.

Horog Anita