Március végén ötödik alkalommal került sor a Digitális Témahét megszervezésére.  

 A Digitális Témahét kiemelt célja a digitális kompetencia fejlesztése és a kerettantervi fejlesztési célok megvalósítása az infokommunikációs technológia hatékony alkalmazásával, valamint a digitális pedagógia elterjesztése, alkalmazásának mélyítése annak érdekében, hogy a pedagógiai eszközök, alkalmazott módszerek köre bővüljön, ennek nyomán a digitális kompetenciát alkotó készségek, képességek fejlesztése az informatika tantárgyon túl is megvalósuljon.

A témahét során minden pedagógus a tanóráin az eddig használt digitális tartalmak mellett újakat is alkalmazott. A héten több, mint 20 digitális platformot használtak a tanárok és közel 400 digitális tartalom jelent meg így az órákon.

Az idei programsorozatban a digitális kompetenciák fejlesztése mellett kiemelt tanulóink internetezési szokásait is mértük kérdőív segítségével. Az alábbi kiértékelésekből megállípíthatók, hogy diákjaink internetezési szokásai a korosztályuknak megfelelőek és nem mondható túlzónak és károsnak.

A válaszok szemléltetése

A tudatos internethasználat mellett a felmerülő veszélyek is előkerültek a héten. Minden osztály megtekintett egy filmet az internetes zaklatásról, amely igaztörténeten alapult. Kérdőív segítségével mértük, diákjaink az interenetes zaklatás mekkora problémát jelent, vagy jelen van-e egyáltalán.

A válaszok szemléltetése: