A cím jelen esetben nem az ismert Petőfi versre utal, hanem az idei Atlétikai Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokság megyei döntőjének időpontját hivatott jelölni.

Hosszú várakozás után került sor az említett versenyre, hiszen a koronavírus-járvány tavaszi kitörése következtében a Magyar Diáksport Szövetség minden diákolimpiai rendezvényt felfüggesztett illetve eltörölt, így március 16 óta ez volt az első megmérettetés, amin a diákjaink indulhattak.

Sajnos a körülmények egyáltalán nem kedveztek a versenynek. Egyrészt a tanulóink közül többen betegség illetve egyesületi elfoglaltság miatt nem erősíthették iskolánk csapatát, másrészt a verseny délutánján régen látott mennyiségű csapadék áztatta a debreceni Atlétikai Stadion pályáját.

Versenyzőinknek így nemcsak az ellenfelekkel, hanem a mostoha időjárási körülményekkel is meg kellett küzdeni, amiért maximális dicséret illeti valamennyi résztvevőt.

Eredmények:

III-IV. korcsoport

Fiúk

10 x 200 m váltó:

2. Hőgyes Endre Gimnázium 5:40,7

Bordán Attila 9.b
Budai Csenge 8.e
Gazdag Dénes 8.e
Hegedűs Kincső Zsófia 8.e
Kovács Máté 8.e
Luczynski Janka 8.e
Ludman Patrik 7.e
Molnár Míra 8.e
Papp Aliz 8.e
Sallai Bálint 7.e

Kislabdahajítás:

2. Hőgyes Endre Gimnázium 40,050 m

Sallai Bálint 7.e 43,36 m
Gazdag Dénes 8.e 39,94 m
Ludman Patrik 7.e 39,61 m
Bordán Attila 9.b 37,29 m
Varsányi Máté 7.e 32,53 m

Lányok

Kislabdahajítás:

2. Hőgyes Endre Gimnázium 31,212 m

Hegedűs Kincső Zsófia 8.e 37,00 m
Szarvas Adrienn 7.e 31,99 m
Nagy Sára 7.e 30,96 m
Darnai Lili 7.e 24,90 m
Váczi Melinda 7.e 23,76 m

V-VI. korcsoport

Fiúk

Távolugrás:

1. Hőgyes Endre Gimnázium 5,2475 m

Rácz Donát 10.e 5,55 m
Majoros Máté 12.b 5,18 m
Sándor Dávid 10.b 5,15 m
Tóth Mátyás 10.d 5,11 m
Erdei Dániel 10.d 5,09 m

Súlylökés:

2. Hőgyes Endre Gimnázium 7,800 m

Sándor Dávid 10.b 8,44 m
Rácz Donát 10.e 7,82 m
Makai Krisztián 11.b 7,72 m
Bordán László 10.e 7,22 m
Erdei Dániel 10.d 6,98 m

Svédváltó:

2. Hőgyes Endre Gimnázium 2:20,1

Karika Imre 10.a
Majoros Máté 12.b
Rácz Donát 10.e
Sándor Dávid 10.b

4 x 1500 m:

2. Hőgyes Endre Gimnázium 21:17,3

Békési Gergő 11.a
Dobi Bence 9.d
Domonkos Szabolcs 10.b
Erdei Dániel 10.d

Lányok

Svédváltó:

2. Hőgyes Endre Gimnázium 3:04,1

Hosszú Fruzsina 9.e
László Franciska 10.a
Nagy Ágnes 10.b
Serdült Kíra Krisztina 9.d

Súlylökés:

1. Hőgyes Endre Gimnázium 6,185 m

Karika Zsanett

12.d

6,94 m

Zabos Carmen-Bianka

11.d

6,30 m

Szombati Vivien

12.d

6,08 m

László Franciska

10.a

5,42 m

Szűcs Adrienn

11.a

5,34 m