Az iskola utolsó napjai mindig tartogatnak érdekes programokat, ilyen volt a június 11-ei is, amikor a diáktársaink előtt bemutathattuk az egész éves színjátszó szakköri munkánkat.

A nap a Kovács Máté Városi Művelődési Házban került megrendezésre, két turnusban tekinthették meg kicsik és nagyok egyaránt a betanult színdarabokat. Első körben 7. 8. és 9. osztályosok műsorát nézhették végig a tanulók és tanáraik, ez Horváth Péter Bendegúz iskolába megy című darabjának lerövidített változata volt. A fiatalok körében az izgalom lett úrrá a színfalak mögött, de a tapsvihar és a hangos nevetés hallatán elillant félelmük, és a második előadás alkalmával már magabiztosan álltak a színpadon. Hiba nélkül vették az akadályokat, ezzel is megmutatva, hogy a sok gyakorlás nem volt hiábavaló. Ügyesen helytálltak a színpadon, és már most tervezgetik a jövő évi előadást.

Ezt követően a már jól összeszokott, és a diákok által jól ismert csoportunk mutatta be munkája gyümölcsét, Moliére Dandin György, avagy a megcsúfolt férj című komédiájának megvalósításán keresztül. A próbák során legnehezebbnek a szövegtanulás bizonyult, de az előadáson már rutinosan álltunk a színpadra, és mi is jól éreztük magunkat a fellépés közben. Persze az egészséges izgulás bennünk volt, de Váradi Orsolya Tanárnő bátorító szavai mindig megnyugtattak minket, ha esetleg nem voltunk annyira magabiztosak. A próbák során olykor akadtak nehézségek, ami persze természetes, de a végeredmény mégis azt igazolja, hogy az egész éves kemény munkánk a vastaps által kifizetődött.

Végzősként nem ment minden gördülékenyen, ezt több csoporttársammal is tapasztaltuk, de a színjátszás annyira a szívünkhez nőtt négy év alatt, hogy nem tudtunk erről a hobbiról lemondani. Nem csak az iskolai társaságot, hanem ezt a csoportot is nehéz lesz itt hagyni, de bízom abban, hogy az újdonsült színészpalánták is legalább olyan lelkesedéssel fognak mosolyt csalni a diákok arcára, ahogyan azt mi tettük eddig.

Szereplők:

(Bendegúz iskolába megy): Kállai Lili, Szejcsi Laura, Szabó Luca, Oláh Anna, Váczi Fruzsina, Blaskó Boglárka, Károly Kincső, Babosi Luca és Varga Nóra.

(Dandin György, avagy a megcsúfolt férj): Kovács Márta, Oros Orsolya, Pál Dóra, Györgyi Zalán, Kis Károly, Kis-Simonka Vince, Pál Tamás és Szoboszlai Kristóf.

A szakkör vezetője és rendezőnk: Váradi Orsolya tanárnő

Kovács Márta 12.e osztály