Határtalanul Szlovákiában

1. nap

6:30-kor indultunk el az iskola elől, először megálltunk Debrecenben, ahol több diákcsoport is csatlakozott hozzánk. Első úticélunk Kassa volt, ahol az idegenvezető segítségével megtekintettük a Szent Mihály templomot, a Szent Erzsébet Székesegyházat, az Orbán tornyot, a Színházat és a Rodostói házat is kívülről. Utunkat Eperjesen folytattuk, ahol egy belvárosi séta közben megtekintettük a Szent Miklós Székesegyházat.

Késő délután megérkeztünk a szállásra, ahol finom vacsorával vártak bennünket. A szállásunk Zdiarban található 3 csillagos Krasula Hotel.

2. nap

Reggeli után Késmárk volt az első úticélunk, ahol megtekintettük az Unesco világörökség részét képező Evangélikus Fatemplomot, valamint a Vörös templomot, ahol megtekinthették Thököly Imre szarkofágját. Elsétáltunk a Thököly várhoz, közben közel 500 éves épületeket csodálhattak meg. Szepesszombaton főtéren tettünk körsétát a fazsndelyes házakat. Poprád központjában a gyerekek eltölthettek egy kis szabadidőt a helyi Fórumban. Délután gyalogtúra keretében felmentünk az 1285 m magasan fekvő Hrebienok nevű célálomásra. Majd visszatértünk a szállásra.

3. nap

A delelőttünket a Csorba-tónál töltöttük. Közösen körbesétáltuk, majd páran  csónakba pattanva folytatták a környék megcsodálását. A többiek eközben a bazársoron nézelődtek és vásárolgattak. Ezután Lőcse főterét jártuk körbe. Az idegenvezetőnk számos érdekes történetet és legendát mesélt a városról, pl. s templom előtt található szégyenketrecről. Majd egy kis fagyizás után visszaindultunk a szállásra. Útközben megcsodálhattuk a Csütörtökhelyi templomot és a Szepesszombati kolostort.  Késő délután a szálláson játszottak és ismerkedtek egymással és a velünk utazó másik iskola diákjaival.

4. nap

A délelőtt folyamán ellátogattunk a Vörös kolostorba, ahol megismerkedtünk a kolostor történetével, az ott élt szerzetesrendek történetével és különböző mondát mesélt számunkra az idegenvezetőnk. A kolostor gyógynövény és fűszerkertjét is megtekinthettük, körbejárhattuk. A spirituális erőkre érzékenyebb diákok érzékelhették a kolostor kertjének egyes területeiből áramló spirituális energiákat is. A kolostorból után ellátogattunk Lengyelországba a Dunanyec víztározóhoz és a Nagyőri Mednyáncky kastélyba. A víztározó előtt letelepedtünk és elfogyasztottuk az aznapi ebédünket, majd körbesétáltuk. A nézelődésünknek sajnos az eső véget vetett, így buszraazállva ellàtogattunk a Nesville-i csokigyár és Wisky gyár mintaboltjába. Végül elmentünk a Mednyáncky kastélybe Nagyőrön, ahol megtekintettük a különböző festményeket és a kastélybelsőt. Ezután tettünk egy nag sétát a kastélykertben. Visszaérve a szállásra vacaora után a csoport egy részével körbesétáltuk a települést.

5. nap

Reggeli után útnak indultunk hazafele. Útközben először megálltunk a Lubovnai várnál, melyet kívülről szemlélhettünk csak meg. Ezután Bártfalvára mentünk. Közösen végig sétáltunk a régi várfal mentén a főtérre, mely az Unesco Világörökség részét képezi. A gyerekekkel kaptunk egy olyan feladatot, hogy keressük meg egy kis szobrocskát a Sárosi Múzeum tetején. Itt egy rövid szabadidőre elengedtük a gyerekeket. Az 5 napos kirándulásunknak ez volt az utolsó helyszíne.

 

Összességében szerintünk egy élményekben dús kiránduláson vehettünk részt. Mesésen szép tájakban gyönyörködhettünk és néztünk meg olyan épületeket, melyek egyedülállóak világviszonylatban. A diákok is jól érezték magukat, még jobban összeszokhattak a társaikkal az úton és köthettek is új ismeretségeket is.