Az idei tanévben szeptember 27-én – mondhatjuk, hogy már hagyományos módon – az Európai Diáksportnap alkalmából iskolánk a Városi Szabadidőparkban és a HSE pályán szervezett tartalmas programot. Az esemény egyben a sport témanapot is magába foglalta, így valamennyi tanulónk aktívan bekapcsolódott a feladatok végrehajtásába. A rendezvény egyben az osztályok közötti pontversenyt is jelentette, ahol a az osztályaink két korcsoportban (7-10. és 11-12. évfolyam) mérték össze tudásukat.
Első program-elemként a 2024 méteres távot teljesítette az iskola apraja-nagyja.
Ezután vette kezdetét az a sportverseny, melynek során az iskola 18 osztálya – forgószínpad-szerűen – egymást váltva teljesítette a különböző feladatokat. Ezek között ügyességi, gyorsasági és izomerőt igénylő versenyszámok is jelen voltak.
A hagyományos futószámok (100 m, 600 m, 4×100 m-es váltófutás) mellett a gyerekek kipróbálhatták magukat többek között társgyűjtésben, medicinlabda hajításban, asztaliteniszben. A petang, a teqball, a patkódobás vagy a darts nyíl célba juttatása csak néhány kiragadott példa a sok közül. A labdás játékok közül szerepelt a kosárlabda büntető dobása, a floorball, a kapura rúgás, valamint a focival való dekázás.
A jó hangulatot támogatta a kellemes időjárás. A rendezvény az egészséges életmódra nevelés mellett kiváló alkalom volt a csapatépítésre, az osztályközösségek formálására is.