Tanulóink számára már hagyomány, hogy a diákolimpiai versenyek sora a szeptemberi Atlétikai Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnoksággal kezdődik.

Idén sem volt ez másképp, hiszen szeptember 23-án a debreceni Gyulai István Atlétikai Stadionban versengtek egymással a megyéből és Debrecenből érkező általános- és középiskolás atléták.

A verseny jellegéből adódóan az 5 fős csapatok tagjai által elért eredmények átlaga alapján osztják ki az érmeket és döntik el az országos döntőbe jutó csapatokat.

Szokásos módon az általános iskolások voltak többségben, ennek ellenére a Hőgyes diákjai nem vallottak szégyent. A fiúk két versenyszámban is a dobogóra állhattak, a lányok viszont 2 bajnoki címet (kislabdahajítás, súlylökés) is bezsebelhettek. Ráadásként a vegyes összetételű csapatok 10×200 m-es váltójában is sikerült a teljes mezőnyt magabiztosan magunk mögé utasítani.

A középiskolások versenyében is szép eredményeket értünk el, hiszen több versenyszámban is megelőztük a jóval esélyesebb debreceni iskolák csapatait, sőt a lányok súlylökő versenyében bajnoki címet is szereztünk.

A lány távolugróink a megyei döntőben ugyan leszorultak a dobogó második fokára, de ők álltak legközelebb ahhoz, hogy országos döntőben jussanak. Mindössze 10 cm hiányzott hozzá….

Bízunk benne, hogy a tavaszi egyéni versenyek során sikerül még fényesebb érmeket szerezni és akár az országos versenyre is kijutni!

Eredmények