A Gondolkodás Öröme Alapítvány tevékenységei: a Dürer verseny, Repülő Iskola, nyári táborok stb. A Repülő Iskola programjába a 9.e matematika csoportot neveztük be. 2023. november 27-én került sor a 3 órás foglalkozásra. Megtiszteltetés volt, hogy diákolimpikonnal gondolkozhattak együtt diákjaink.
Résztvevők véleményei:
„Szerintem egy igazán érdekes foglalkozáson vehettünk részt a Repülő Iskola által. A három óra hossza igaz, elsőre soknak hangzik, de a gondolkodtató és különleges feladatok miatt nem unatkoztunk egy percig sem. Az óra tartói is barátságosak és segítőkészek voltak. A foglalkozás jól megtervezett, az idő pedig elegendő volt ahhoz, hogy megvitassunk egy-egy feladatot akár magunk között is. Örülnék neki, ha lenne még több ilyen alkalom majd a jövőben.”
„Nagyon jól éreztem magam a Repülő Iskola foglalkozásán, mivel nagyon jó volt a hangulat és a tanárok is kedvesek, segítőkészek voltak. Tetszett, hogy sok ideig gondolkodhattunk és a tanárok kíváncsian hallgatták az ötleteinket. Izgalmas feladatokat kaptunk és nagyon érdekesnek találtam, hogy egy feladatot többféleképpen meg lehetett oldani, illetve bizonyítani. A legjobban talán az tetszett, hogy a már megoldott feladványokon kicsit változtattak és így újabb problémák, kérdések merültek fel. Motiváló volt, hogy fiatalok voltak a tanárok és matematikával foglalkoznak. Hasznosnak gondolom ezt a 3 órát, mert a matematikának egy másik arcát mutatták meg és a továbbtanulással kapcsolatos kérdéseimre is örömmel válaszoltak.”