A napokban tudtam meg, hogy 7. helyezést értem el a HortobágyON nevezetű versenyen. Ez egy kétfordulós levelezős verseny volt, a Hortobágyhoz kapcsolódó feladatokkal. Sajnos a járvány miatt a döntőt nem tudták megtartani, így a két forduló alapján hirdették ki az eredményeket. Ez már az ötödik alkalom, hogy ehhez hasonló versenyen indulok, igaz eddig mind csapatverseny volt, amin részt vettem, de ezen a versenyen sajnos csak az egyéni nevezés volt lehetséges. A két feladatlap különböző érdekes feladatokat tartalmazott, amiket az internet segítségével kellett megoldani. Az első forduló könnyebbnek bizonyult, ott még a 4. helyen álltam az ideiglenes rangsorban, ám a második fordulóban voltak olyan feladatok, amiknek egyszerűen nem találtuk a megoldását, a határidő pedig szorított.
Összességében jól éreztem magam a feladatok megoldása közben, és azzal, hogy bekerültem az első 10-be, tárgyi jutalmakat nyertem, illetve egy utat a Hortobágyra.
Budai Csenge 8.E