Futó Lara Dóra, Kirnbauer Nóra és jómagam Tóth Fruzsina immár második éve döntünk úgy, hogy a nyár utolsó hetét a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara által szervezett Nyári Táborába töltjük. A tábor tökéletes lehetőség arra, hogy kutatási témákba kapcsolódjunk be, bővítsük a tudásunkat és teljesen új tudományterületeket ismerjünk meg — ezzel is szélesítve a látókörünket. Ráadásul a nyári szünet végén ez egy szuper módja annak, hogy „előmelegítsük az agyunkat” az előttünk álló tanévre.
A táborban mindannyian választottunk egy-egy kutatási témát. A napjaink pörgősen teltek: míg a délelőttök a kutatómunkáról szóltak, délutánonként játékos és érdekes programokon keresztül ismerhettük meg az egyetem különböző intézeteit – betekintést nyertünk a kémia, a fizika, a földrajz, a matematika és a biológia világába is.
Lara és Nóri párban dolgoztak, én egyedül vágtam bele a saját projektembe. A feladatom a debreceni vizek terheltségének vizsgálata volt makrogerinctelenek segítségével, amelyek bioindikátorként funkcionáltak. A kutatás során a terepi mintavételtől a laboratóriumi elemzésig mindent magam végezhettem el, így betekintést nyertem egy új ágba, a hidrobiológiába. Rengeteg új fajt ismerhettem meg, és sokat tanultam a viselkedésükről, etológiájukról is. A lányok eközben két növényfajt hasonlítottak össze szövettani vizsgálatokkal: spektrofotométerrel mértek klorofill- és karotinoidtartalmat, valamint növénypreparátumokat készítettek.
A tábor meglepően családias hangulatú, a nagy érdeklődés ellenére nagyjából 80–90 diák jut be, így az esti közös programok során könnyen köthetünk új barátságokat is. Hatalmas lehetőség volt, hogy egyetemi hallgatókkal, oktatókkal, adjunktusokkal és még a dekánnal is személyesen beszélgethettünk, akik közvetlenül és szívesen válaszoltak a továbbtanulással kapcsolatos kérdéseinkre. A hetet mindig egy nagyszabású konferenciával zárjuk, ahol egy előadás keretében prezentálhatjuk és átadhatjuk a megszerzett tudásunkat a többieknek.
Összességében óriási élménnyel és hasznos tudással gazdagodtunk. Tiszta szívből ajánlom ezt a tábort minden 10. osztályos diáknak, akit érdekel a kutatás: nemcsak felejthetetlen élményeket nyújt, de valódi betekintést enged az egyetemi életbe, és segít megtalálni az hozzánk illő irányt!
Tóth Fruzsina 11.c



