2025. december 9-én iskolánk tanulói ellátogattak az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemre, ahol a Liceum TV szerkesztősége fogadta őket. A diákok betekintést nyerhettek a műsorkészítés teljes folyamatába: megismerkedtek a stúdiótechnika működésével, a kamerakezelés alapjaival, valamint a hang- és fénytechnikával.

A nap egyik legizgalmasabb része az volt, amikor minden csoport elkészíthette a saját műsorát. A diákok kreatív és változatos témákat dolgoztak fel: volt sportműsor, pszichológiai témájú beszélgetés, fiktív történet feldolgozása, divattal kapcsolatos interjú, valamint az oktatást érintő beszélgetés is. A stábtagok szerepeit maguk osztották fel, így kipróbálhatták magukat műsorvezetőként, interjú alanyként, operatőrként vagy hangtechnikusként is. Míg a csoport egyik része a műsorfelvétel körül tevékenykedett, a másik csoport egy elméletibb foglalkozáson vett részt, ahol többek között játékos feladatok mentén kipróbálhatták, hogy mennyire tudnak egy-egy témáról akár 2 percen keresztül is folyamatosan, összefüggően beszélni.

A látogatás nagy élményt jelentett minden résztvevő számára. A diákok nemcsak új ismeretekkel gazdagodtak, hanem testközelből megtapasztalhatták a műsorkészítéssel járó nehézségeket, hogy mennyire fontos a csapatmunka, és a kreatív gondolkodás egy televíziós műsor elkészítéséhez. A program jó hangulatban telt, és sokakban megerősítette az érdeklődést a média világa iránt.