Október 8-án Nádudvarra mentünk a Kövy Sándor Általános Iskolába egy angol nyelvű betűzési versenyre. A verseny idén volt négy éves, és a környék sok iskolájából érkeztek versenyzők az általános iskolák 5-6-7. évfolyamairól. Mi a 7.e osztályból négyen jelentkeztünk: Ágoston Balázs, Császi Ajsa Katica, Fagyal Sándor és Petróczki Panna, tanáraink Varga Gyöngyi és Nagy Ilona tanárnők.
Amikor megérkeztünk nagyon kedves fogadtatásban volt részünk. A regisztrációt követően egy elegáns terembe vezettek mindenkit és ott vártunk a kezdésre. Az első feladat egy írásbeli rész volt, hallás után kellett leírnunk az elbetűzött szavakat. Ezután következett a második rész.
Várakozás közben egy kedves tanárnővel várakoztunk, aki beszélgetett velünk, szurkolt mindenkinek. A szóbeli részben nekünk kellett betűzni, pontozták, hogy mennyit hibáztunk és, hogy milyen gyorsak voltunk.
Nagy meglepetéssel vártak minket miközben az eredményhirdetésre vártunk: lehetett kávéval festeni, origamizni és karkötőt készíteni különböző fonási technikákkal. Ez is nagyon tetszett, mivel egyik versenyen sem tapasztaltam eddig ilyet.
A részvételért mindenki kapott ajándékot, a helyezettek pedig könyvjutalmat. Az első hat helyezettet díjazták, de mi sajnos nem voltunk közöttük. Ennek ellenére sok tapasztalatot és kellemes élményeket gyűjtöttünk.
Petróczki Panna 7.e
