Május utolsó napján iskolánk 11. évfolyamos, a földrajz tantárgy iránt érdeklődő tanulói tanulmányi kiránduláson vettek részt a Debreceni Egyetemen. A program első részében az intézmény folyóvizes laboratóriumát látogattuk meg. A labor alkalmas arra, hogy mesterséges körülmények között vizsgálatokat, méréseket végezzünk a folyók felszínformáló tevékenységét illetően, megismerjük az egyes szakaszjellegek jellemzőit.
Az egyetemmel való ismerkedést elméleti előadással folyattuk, amely során Dr. Szabó Gergely bemutatta az egyetemen folyó képzés szerkezetét, majd egy érdekes bemutatót láthattunk a drónok gazdasági, gyakorlati hasznosíthatóságát illetően.
Remélhetőleg tanulóink közül többen is választják majd továbbtanulási célként az egyetem szakirányú képzéseit!