Az idén 24. alkalommal rendezték meg a 9-10. évfolyamos tanulók Savaria országos történelem tantárgyi versenyét. A döntőre április 21-22-én került sor Szombathelyen.

A pénteki írásbeli fordulón a megjelölt korszak történelméből összeállított, teszt és esszé jellegű feladatokat is tartalmazó feladatsort kellett a versenyzőknek megoldaniuk százhúsz perc alatt.
A szombati szóbeli fordulón a versenykiírásban megjelölt korszakok ismeretét várták el a versenyzőktől a kiírásban megjelölt teljes szakirodalom alapján. A tételek közül a versenyzők a helyszínen választottak, majd harmincperces felkészülési idő után mutatták be az adott témát tíz percben és válaszoltak a zsűri kérdéseire.

A II. kategóriában, a 10. évfolyamosoknál a verseny történetében először megosztott első helyezést osztott ki az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ. Az országos döntőn első helyezést ért el Kovács Máté a hajdúszoboszlói Hőgyes Endre Gimnáziumból és Bíró Tamás Dávid, a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája tanulója.

A tanulónak és felkészítő tanárának Szatmári Zsuzsanna tanárnőnek szívből gratulálunk és további hasonló sikereket kívánunk!