Biró Sándor Gergő 9.e osztályos tanulónk bejutott a Curie Matematika Emlékverseny országos döntőjébe. Saca számára nem ismeretlen a verseny, hiszen harmadik osztályos kora óta rendszeresen indul ezen a megmérettetésen. Eddig egy évet kivéve mindig az országos döntőig jutott, sőt háromszor már meg is nyerte azt. (A verseny szervezői emiatt az eredményhirdetésen különdíjjal jutalmazták) A döntőig vezető úton először három, levelezős fordulón kellett teljesíteni, ahonnan a legjobbak a területi döntőbe kerültek. Saca a területi döntőt megnyerve jutott az országos döntőbe. Ezúttal az országos döntőn, Szolnokon, 13 másik évfolyamtársával kellett tudását összemérnie egy másfél órás versenyen, és az előkelő 5-ik helyet sikerült megszereznie. Gratulálunk a kitartásához és szorgalmához, amely a sikerhez vezetett!