A Bonyhádon megrendezett Lotz János helyesírási és szövegértési verseny döntőjében a Hőgyes Endre Gimnázium diákjai kiemelkedően szerepeltek:
Pinczés Brigitta 10.e – 3. helyezés, Jeges Barbara 10.e – 10.helyezés.

Felkészítő tanár: Árváné Márton Erzsébet

Élménybeszámoló

2023.03. 17 – 18-a egy szép hétvége volt számunkra, amelyet Bonyhádon, a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban tölthettünk az Országos Lotz János helyesírási és szövegértési verseny döntőjén.

A megyei versenyen elért első és második helyezésünk után nagy lelkesedéssel készültünk az országos versenyre. Különösen örültünk, hogy ketten is képviselhettük Hajdú-Bihar megyét és az iskolánkat, ráadásul osztálytársakként.

Egy magas színvonalú versenyen vehettünk részt, amely már a helyszín miatt elnyerte a tetszésünket: halastavak, modern röplabda- és kosárlabdapályák, hangulatos növények, a koliban szauna és gyönyörű melléképületek tele tantermekkel. Olyan volt az iskola, mint egy mini város.

Már az első nap, pénteken lement a verseny, amelyre Árváné Márton Erzsébet tanárnő nagyon jól felkészített bennünket, így nem értek minket meglepetések. A hátralévő másfél napot az eredmény miatti izgulás mellett különböző nagyszerű programokkal tölthettük: sporttevékenységek, társasjátékok, a felnőtteknek pedig borkóstoló éjfélig.

A második napon pedig az összes résztvevő elhelyezhette az iskolájából hozott nemzeti színű szalagját Lotz János emléktáblájára, ami a gimnázium első emeletén található, Illyés Gyula emléktáblája mellett. Egy nagyon szép beszédet hallgathattunk meg a verseny megálmodójától. Sok érdekességet megtudhattunk Lotz Jánossal kapcsolatban, majd az életútja tiszteletére (amit Magyarországtól távol töltött) elénekeltük az Elindultam szép hazámból című gyönyörű népdalunkat, utána a szalagkötés következett. Mindenki elmondta, hogy melyik iskolából érkezett, egyesével gratuláltak nekünk.

Meglátogathattuk a felajánlott program keretein belül Perczel Mór emléktábláját, akinek Vörösmarty Mihály volt a nevelője, majd a Völgységi Múzeumot, ami pedig a Perczel család emlékét őrzi. Emellett még néhány 20. századi bútor, ruhadarab, szórakoztatóelektronika, régi használati tárgyak is megtekinthetők voltak. Ez a kísérő tanároknak és szülőknek is hatalmas élmény volt, jó volt újra látni gyerekkorukat idéző tárgyakat.

A szabadidő tartalmas eltöltése után sor került az eredményhirdetésre. Hatalmas volt az öröm, amikor mindketten kint állhattunk a legjobb 10 versenyző között, és a rengeteg befektetett energia és gyakorlás meghozta jutalmát. A nagyon szép helyezések mellé kaptunk ajándékba 6000, illetve 12 000 Ft-os könyvutalványt, az ebből megvásárolt könyvek őrizni fogják e két nap sok nevetésben, izgulásban, finom ételekben, sok városnézésben, jó beszélgetésekben és élményekben gazdag emlékét.

Jeges Barbara és Pinczés Brigitta 10.e