Az idei tanévben november 18-án tartotta iskolánk a pályaorientációs napot.
A 7-8. évfolyam diákjai egy közös tehetségfejlesztő foglalkozáson vettek részt, amelyet a Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat munkatársai (Bertliné Palczert Melinda, Szabó Tünde) szerveztek.
A 9-12. évfolyamos diákok 3 tájékoztatón vehettek részt. Az első két előadáson felsőoktatási intézmények tartottak továbbtanulási tájékoztatót, valamint a felvételi követelményeket ismertették az érdeklődő diákokkal.

A harmadik részben volt tanítványaink tartottak beszámolót, tájékoztatót az egyetemi tanulmányaik tapasztalatairól. A már végzett diákok bemutatták jelenlegi munkájukat, annak szépségeit és nehézségeit is.


Köszönjük az előadók részvételét, az érdekes és részletes tájékoztatókat!

További képek az ide kattintva érhetőek el:


A résztvevő felsőoktatási intézmények:
• Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar
• BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM
• Nyíregyházi Egyetem
• Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar
• Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Eger
• Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar
• Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest
• Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Kar
• Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar
• Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar
• Debreceni Egyetem Műszaki Kar
• Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar
• Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar
• Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar

Meghívott volt diákjaink:

• Nagy Petra – turizmus vendéglátás, vidékfejlesztési agrármárnök
• Holácsik András – DE Műszaki Kar építőmérnök, építész végzős hallgató
• Kovács Márta – gazdálokási management
• Káposztás Balázs – nemzetközi gazdálkodás, nemzetközi kapcsolatok
• Lajtos Patrik – BME Gépészmérnök-BSc szakos hallgató, Karate Európabajnok
• Kiss Zsófia – a Tokiói Egyetem Campus Mundi ösztöndíjas hallgatója
• Joó Balázs – vidékfejlsztési agrármérnök
• Csecsődi Márk – villanyszerelő, napelem telepítő szakember (egyéni vállalkozó)
• Födő István – média szakos hallgató, médiaszakember
• Silye Csaba – gazdasági informatikus
• Tóth Benedek és Tóth Balázs – youtuberek (TheShowK)
• Borbásné Sebestyén Veronika – orvos, DE Klinika sűrgősségi

https://hogyes-my.sharepoint.com/:i:/g/personal/iskola_hogyes_hu/EdgyZ08W5yFAvvbmWRvJRXsBkSU8DQYL4M20-d4W05T4vQ?e=KbeMj0