A Jedlik Ányos nevét viselő fizikaverseny 1998-ban megyei szinten indult útjára Nyíregyházán. Kezdetben csak a 7. évfolyamos diákok részére szerveződött. A nagy érdeklődésre való tekintettel a verseny szervezői 3-4 évente bővítették a tanulói korcsoportokat. Előbb bevonták a 8.-osokat, őket követték az 5-6.-osok, majd a 3-4.-esek. Később a 9-10. évfolyamos diákok is nevezhettek. A 3-6.-osok részére matematikai versenyt hirdetnek a szervezők, de a feladatok fizikai tartalommal bírnak.

A megyei versenyből előbb országos, később nemzetközi szintű fizikaverseny lett. Már tíz éve külhoni magyar diákok is nevezhetnek. Elsősorban Erdélyből, ritkábban a Felvidékről, Kárpátaljáról jelentkeznek.

Nevezéskor a jelentkezők kapnak egy feladatgyűjteményt, ami lényegében egy munkafüzet. A tanulók a feladatok megoldásával nemcsak gyakorolnak és „ráhangolódnak” a versenyre, hanem egyben teljesítik is az első forduló követelményeit. Ez január végéig tart. A második, regionális forduló egységesen márciusban kerül megszervezésre. A döntőt mindig áprilisban Nyíregyházán szervezik.

A koronavírus miatt tavaly elmaradt a verseny, idén online formában két fordulóban lett megszervezve.