Iskolánk, a hagyományaihoz híven, idén is megrendezte az Elsősök Hetét.
A bejövő osztályok már szeptember óta nagy szorgalommal készültek erre a hétre.
Elkészítették az osztályuk tablóját, osztályindulót írtak és lázasan tanulták a bemutatkozó táncukat, mely nagy sikert aratott a diákok körében is. Ebben az évben is az osztályoknak különböző tematika szerint kellett beöltözniük. Idén a történelmi korok kategóriából választott a diákönkormányzat az elsősök számára témát. A 9. A osztály hippik, a 9. C ókor, a 9.D osztály középkor embereinek öltöztek be, a 7. E osztály tagjai pedig őskor alakjait jelenítették meg J.
Az osztályfőnökök is kivették a részüket a feladatokból, táncoltak, versengtek, lelkesítettek és az osztályokkal együtt kacagtak. Egész héten át tartottak a vetélkedők és a próbák, melyet egy diákokból álló zsűri pontozott.
A rendkívül szoros versenyben a vándorkupa idén a legkisebb gimnazistákhoz, a 7. E osztályhoz került, akik egy évig magukénak tudhatják a legjobb elsős osztály címét.
Gratulálunk a diákoknak és az osztályfőnököknek a héten nyújtott teljesítményükhöz!
A programot a Hőgyes Endre Gimnázium diákönkormányzáta szervezte.
A képeket készítette: Csáki Máté 11. E osztályos tanuló