Iskolánk szeptember végén rendezte a hagyományos Sportnapot, mellyel immár második alkalommal kapcsolódott be az Európai Diáksport Nap programjához.

A helyszín adta lehetőségeket kihasználva a rendezvényt a hajdúszoboszlói Sporttelepen és a hozzá kapcsolódó Szabadidőparkban rendeztük meg.

A reggeli köszöntő és közös bemelegítés után az iskola tanulói teljesítették a 2021 méteres távot, amihez ideális feltételt biztosított a 400 méteres futókör. Ezután az osztályok – forgószínpad-szerűen – 15 különböző helyszínen ügyességi-, erő- és gyorsasági feladatokban vettek részt.

Az esemény gerincét a futóverseny adta, melynek során külön a fiúk és külön a lányok számára rendezett 100 és 600 méteres egyéni, valamint 4×100 méteres váltófutásban mérhették össze tudásukat a tanulók.

A többi helyszínen lehetőség volt kipróbálni a tréfás asztaliteniszt, a teqball-asztalt, a kerékpáros ügyességi pályát. A kézilabdapályán a legügyesebbek a kapura ívelés, a dekázás valamint a kosárlabda büntetődobás során gyarapíthatták pontjaikat. Sor került célbadobó versenyszámokra is (darts és hajítócsillag). Természetesen a hagyományos sorverseny sem maradhatott ki a repertoárból. A versenyen alapvető feltétel volt, hogy az osztályok valamennyi tagja aktívan kapcsolódjon be, így elmondhatjuk, hogy az intézmény mind az 530 tanulója összemérte tudását.

Az egyes versenyszámokra kapott pontok alapján két kategóriában (7-10. illetve 11-12. évfolyam) hirdettünk eredményt. Az alsóbb éveseknél a győztes a 10.a osztály lett. Második helyezést a 8.e osztályért el, míg a harmadik pozíciót a 10.b osztály kaparintotta meg. A felső éveseknél a végső győzelmet a 12.e osztály szerezte meg. A képzeletbeli dobogó második fokára a 11.e osztály, a harmadikra pedig a 11.b osztály állhatott fel.