Az idei tanévben is meghirdették a középiskolák 9-10. évfolyamos tanulói számára az immár 70 éves múlttal rendelkező Arany Dániel Matematikaversenyt. A rangos, háromfordulós országos versenyen ebben a tanévben hat diákunk indult, valamennyien az emelt szintű matematikaoktatásban résztvevők számára megjelölt kategóriában. Közülük négyen jutottak tovább a verseny 2. fordulójába: a kezdők között Farkas Fanni 9.e, a haladók között pedig Makrai Csaba, Pinczés Dániel, Szoboszlai György 10.e osztályos tanulók. Mindkét fordulóban 4 óra állt rendelkezésükre a kitűzött 4, illetve 5 feladat megoldására. A 2. fordulóban elért eredményei alapján Makrai Csaba bejutott a májusban rendezendő döntőbe. A versenyzők eddigi eredményeihez gratulálunk, és további sok sikert kívánunk!