1. december 3 és 4-én került megrendezésre a Szegedi Tudós Akadémia Nobel-díjasok és tehetséges diákok XV. találkozója, idén a vírushelyzetre való tekintettel online formában. Iskolánkból Varga Noémi (11.a), Ulveczki Csilla (11.a) és Berényi Barnabás (12.b) vehetett részt.

A programot három érdekes előadás indította, amelyeken különféle orvostudományi kutatásokat mutattak be. Ezután a három korábbi TALENTUM-díjas valamint az idei díjazottak (TALENTUM-díjas tudós, Szent-Györgyi Diák és Szent-Györgyi Hallgató) előadásait hallgathattuk meg az első nap első felében majd egy egyszerű tesztet kellett kitöltenünk. A délután második felében videófilmet néztünk a készülő kollégiumról, és megnéztük a 2012-es jubileumi Nobel díj konferenciát.

A második napot az antibiotikum rezisztenciáról szóló előadással kezdhettük, majd egy tesztet kellett kitöltenünk a hallottak alapján. Ezután a laborok működésébe pillanthattunk be. Mindhárman a Neurovaszkuláris egység kutatócsoport munkáját ismerhettük meg egy rövid videó keretében, ami az agyban található erekkel foglalkozik. Majd egy újabb tesztfeladatsor kitöltése után kisebb csoportokba osztottak minket és videóhívás keretein belül érdeklődhettünk a kutatócsoportról. A beszélgetést Szent-Györgyi hallgatók vezették, így feltehettünk nekik kérdéseket a személyes tapasztalataikról a programmal kapcsolatban. Ezután Szegedről, a Szegedi Tudós Akadémiáról, valamint a Tudományegyetemről készült bemutatókat tekinthettünk meg.

Majd a nap végén Ada Yonath biokémikus előadását hallhattuk, aki Nobel-díjat kapott a riboszóma felépítéséről és működéséről való kutatásáért. Ez idő alatt kérdéseket tehettünk fel a kutatással, illetve az életútjával kapcsolatban.

Mindannyiunk számára nagyon érdekesek voltak az előadások és mindkét nap alatt újabb hasznos ismeretek szerezhettünk. Az online forma ellenére is értékes élményekkel gazdagodtunk és hálásak vagyunk amiért részt vehettünk a programon. Reméljük, hogy legközelebb személyesen is jelen lehetünk a konferencián.