2020.11.03-án került sor a rangos Teleki Pál földrajz verseny országos döntőjére, ahová megyei első helyezettként jutottam tovább és 12. helyet értem el. Ezt a versenyt magyarországi és határon túli hetedikes és nyolcadikos tanulóknak rendezik.

Egészen kicsi korom óta érdekelnek a térképek és a földrajzi jelenségek, ezért is indultam ezen a versenyen. A hetedikes és a nyolcadikos tudásanyag mellett Teleki Pál életét részletesen meg kellett tanulnom, valamint a Természetbúvár folyóirat cikkeit is figyelemmel kísértem.

A versenyen térképészeti, földtörténeti, gazdasági és kőzettani ismeretekből kaptunk kérdéseket. Teleki Pál életén keresztül fontos történelmi ismereteket szereztem meg. Teljes örömmel tölt el az, hogy a döntő feladatlapját sikerült 88 százalékos eredménnyel megoldanom.

Szeretnék köszönetet mondani tanáromnak, Görög Arthur Zoltánnénak a felkészülésben nyújtott segítségért, aki szorított értem.

Mindenkinek ajánlom, hogy bátran nevezzen be földrajz versenyekre, mert rengeteget tanulhat erről a világról.

Reményi Róbert Károly
9.e.