Szeptember 25-én került megrendezésre intézményünkben a Hőgyes Sportnap, amely tulajdonképpen a több évtizedes múltra visszatekintő Hőgyes Futóverseny folytatása. A rendezvény egyben az Európai Diáksport Napjának (ESSD) iskolai eseménye is volt, melynek lényege, hogy minél több gyerek végezzen sporttevékenységet, ami remélhetőleg a későbbiekben életformájukká válik. A testmozgás, az egészséges életmódra nevelés fontosságát az is mutatja, hogy ezt a napot idén először hivatalosan sport projektnapként a tanév hivatalos rendjébe is beemelték.
A jelenlegi járványügyi helyzet miatt át kellett szerveznünk a lebonyolítást, így egy olyan komplex programot sikerült a diákjaink számára kínálnunk, ami egyaránt tartalmazott ügyességi, erőnléti, gyorsasági valamint a témához kapcsolódóan elméleti feladatokat is. A szigorú előírások miatt úgy kellett a versenyt megrendeznünk, hogy az osztályok közötti érintkezés lehetőségét a lehető legkisebbre csökkentsük. Ennek érdekében az osztályok tanulói 18 különböző helyszínen – forgószínpad-szerűen – hajtották végre a számukra kijelölt feladatot. A versenyszámok között szerepelt többek kerékpáros ügyességi feladat, sorverseny, futószámok különböző távokon, medicinlabda dobás, evezőpad, fekvőtámasz, dekázás, kosárlabda büntetődobás, tehát mindenki kipróbálhatta ügyességét, erejét valamely mozgásformában.
Az elért eredményeket, a teljesítményeket egymással összehasonlítva két kategóriában (7-10. valamint 11-12. évfolyam) hirdettünk végeredményt, ami részét képezi a Hőgyes Komplex Versenynek is.
A sportnap végén tartott rögtönzött közvéleménykutatás szerint ez a lebonyolítási forma elnyerte a diákok tetszését így valószínűleg a jövőben is ilyen módon fogjuk megrendezni.