A hagyományoknak megfelelően augusztus utolsó hetében került sor a leendő 7. és 9. évfolyamos tanulók „csapatépítő” rendezvényére.

A járványügyi helyzet miatt úgy láttuk jónak, ha ezúttal az iskolában bonyolítjuk a programokat.

Az első napon a regisztráció után Sárkányné Kertész Éva igazgatónő köszöntötte a megjelenteket, majd az osztályfőnökök vezetésével osztályonként rövid bemutatkozáson vettek részt.

A további programban különböző tréfás, elméleti feladatokat kellett megoldani.

A második napon eész napos kiránduláson vettünk részt, melynek célpontja a kisnánai valamint a siroki vár volt.

A harmadik nap a sportról szólt. Előbb foci villámtornán bizonyíthatták ügyességüket a gyerekek, majd a folytatásban a középkori fegyverforgatás világába csöppenhettünk bele. Ki lehetett próbálni az íjászat mellett a dobócsillag használatát, a kardforgatást, vagy akár a sodronying viselésének nehézségeit.

A tábor zárásaként a gyerekek jóízűen fogyasztották el a jutalomba kapott tortákat.