Idén február 29-én rendeztük meg a szokásos Alapítványi bálunkat új helyszínen, a Barátság Hotelben. Célunk az, hogy a befolyt összegből folytassuk a történelem szaktanterem kialakítását, illetve továbbra is támogassuk a rászoruló tanulókat.

Mint minden évben, a művészetek valamely területén tehetséges tanulóink most is műsorral köszönték meg a vendégeinknek, hogy időt és pénzt áldoztak ránk. Különböző produkciókkal készültek: verssel, prózával, zongorajátékkal, dallal, tánccal. Mindannyian nagy sikert arattak.

A Hotel finom ételekkel emelte az est hangulatát, amelyet a Moon Factory zenekar tovább fokozott, és a megjelentek éjjel két óráig táncoltak a jobbnál jobb népszerű dalokra. Közben a csábító tombolaajándékok is gazdára találtak.

Összességében az idei rendezvényünk is jó hangulatban telt. Köszönjük mindenkinek, aki valamilyen formában támogatta az iskola alapítványának a működését.