A ponyvától a bulvárig címmel meghirdetett élménypedagógiai foglakozáson vett részt osztályunk november végén Árváné Márton Erzsébet tanárnővel és Ticz Nikolett egyetemi hallgatóval.
A múzeumlátogatáson nagyon jól éreztük magunkat. Visszamehettünk az 1800-as évekbe és megismerhettük, hogy abban a korszakban mi helyettesíthette a mostani közösségi felületeket, és hogyan vásároltak be, hogyan árusítottak az emberek. Jellegzetes termékeket is megismerhettünk, például a nádudvari feketekerámiát. Ismertették velünk hogyan terjedtek a különböző történetek, pletykák a Dunántúlról ide, a Hajdúságba. Az érdekes tárlatvezetés mellett interaktív feladatban is részt vehettünk, egy bulvárújságot kellett írni az akkori hírekről, termékekről mai stílusban. Minden csoport kapott egy saját témakört, amit legjobb tudása szerint font szöveggé, voltak, akik rímekbe szedték gondolataikat.
Bár nagyon szeretjük az irodalomórákat, úgy gondolom megérte beáldozni ezért az időutazásért.
Fehér Tamás 9.e