Bolyai Matematika Csapatverseny

Négy csapat indult a hetedik osztályból, három a matematika, és egy az angol tagozatról. Az angolos csapat a 25. helyet érte el, a matekosok pedig a 21., 12. és a 7. helyen végeztek. A 7. helyen végzett Hókotróknak csak egy pont kellett volna, hogy bejussanak az első hat közé.

A nyolcadik osztályból három csapat indult, kettő a matektagozatról, egy pedig az angolról. Ők a 22., 18. és 14. helyezéseket érték el.

A Debreceni Fazekas Mihály Gimnáziummal két játékos délutánt töltöttünk el. Az első október 21-én volt, hetedikes és nyolcadikos tanulók részvételével. Ez a mi iskolánkban zajlott két debreceni kolléga, és debreceni diákok vezetésével. Játékos csapatverseny volt, egy történetből kellett kihámozni a különféle feladatokat. A második alkalom november 4-én volt Debrecenben. Logikai társasjátékokkal játszottunk, nagyon érdekesek voltak. Nagyon hangulatos, mozgalmas volt mindkét foglalkozás. Köszönjük.