Iskolánk, a hagyományaihoz híven, idén is megrendezte az Elsősök Hetét.

A bejövő osztályok már szeptember óta nagy szorgalommal készültek erre a hétre.

Elkészítették az osztályuk tablóját, osztályindulót írtak és lázasan tanulták a bemutatkozó táncukat. Ebben az évben is az osztályoknak különböző tematika szerint kellett beöltözniük. Idén a filmek kategóriából választott a diákönkormányzat az elsősök számára témát. A 9. A osztály Marvel , a 9. B osztály Star Wars, a 9. D osztály Walking Dead szereplőknek öltöztek be, a 7. E osztály tagjai pedig kis Bogyók és Babócák voltak. J

Az osztályfőnökök is kivették a részüket a feladatokból: Veres Krisztina a 9. D osztályfőnöke igazi zombivá vált, Herendi Borbála tanárnő, a 7. E osztályfőnöke a szakjához híven Bagolydoktorrá, Ugrai Zoltán tanár Úr pedig az igazi Darth Vader-t megszégyenítően próbálta a sötét oldalra állítani a diákokat.

Egész héten át tartottak a vetélkedők és a próbák, melyet egy diákokból álló zsűri pontozott. Az avató utolsó napján pedig közösen elmondták a fogadalomtételt is.

A vándorkupa idén a 9. A osztályhoz került, akik egy évig magukénak tudhatják a legjobb elsős osztály címét.

Gratulálunk a diákoknak és az osztályfőnököknek a héten nyújtott teljesítményükhöz!

 

A képeket készítette: Csáki Máté 9. E osztályos tanuló