A Debreceni Egyetem Informatikai Karán 20. alkalommal került megrendezésre az Informatikai Szakmai Napok előadássorozat. Április 15-én mi is részt vettünk a programon a Hőgyes érdeklődő diákjaival.
Az immár hagyományossá vált rendezvénysorozaton a résztvevőknek számára neves debreceni és fővárosi cégek tartottak előadásokat az informatika gyakorlati alkalmazásával, új technológiákkal kapcsolatos témakörökben. A szakmai napokon egyetemi oktatók, doktoranduszok és hallgatók előadásaira is sor került. A komoly szakmai munkát az IK HÖK által szervezett könnyedebb hallgatói programok, sportversenyek, szakok közötti vetélkedők egészítették ki.
A céges megjelenéseken túl célzottan szerveztek a középiskolás diákoknak tájékoztató előadásokat az informatikai kar képzési kínálatáról, gyakorlati bemutatókkal (3D modellezés, algoritmizálás, mikrokontrollerek alkalmazása, virtuális valóság stb. témakörökben).
Gimnáziumunkból közel ötven 9-12. osztályos tanuló látogatott el, akik érdeklődnek az informatika iránt. A programok 10:00-14:30 óráig tartottak és ebéddel is elláttak bennünket.
Megtekintettük az Informatikai Kar épületét és egy igen érdekes kiállítást régi alkatrészekből, számítógépekből, melyek közül több működés közben is kipróbálható volt. Az aulában számos kiállító cég tájékoztatóját hallgattuk meg és gyűjtöttük be az érdekesebbnél érdekesebb reklámajándékaikat.
Az első előadás, amin részt vettünk, a számitógépek fejlődéstörténetét és konkrétan a debreceni számítástechnika történetét mutatta be részletesen az első gépektől a mai legszuperebb számitógépekig Rutkovszky Edéné egyetemi oktató előadásában.
A három előadás közül, számunkra a második volt a legizgalmasabb, melyet Aradi Bernadett, a kar adjunktusa tartott Válassz stílust magadnak címen. A képfelismerő program igazán innovatív volt. A működésének lényege az volt, hogy egy képet látva lefuttatott egy keresést az adatbázisban és azonosította a képen látható tárgyat.
A záróelőadáson Szokol Patrícia, az Alkalmazott Matematika és Valószínűségszámítás Tanszék egyetemi adjunktusa Valós és véletlen összefüggések a sport és az élet egyéb területeiről címmel tartott professzionális előadást.
Nagyon érdekesnek találtuk a szakmai napot, mert sok információt tudtunk meg az egyetemről és számos érdekes, izgalmas dologgal is kapcsolatba kerültünk. (…és még az ebéd is finom volt.) Köszönjük a Debreceni Egyetem Informatikai Karának a lehetőséget!
9a1