2019.03.05-én iskolánk tanulói egésznapos franciaversenyen vettek részt a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban Budapesten. Kisérőtanárunk Herendi Borbála tanárnő volt, aki nemcsak felkészített minket, de utolsó percig bíztatott és izgult velünk. A sok munka és gyakorlás meghozta számunkra a gyümölcsét. Eredményesen szerepelt mindenki és helyezést is mindannyian elértünk. Berta Nóra, Makai Viktória, Orbán Eszter (11.a) csoportos éneklésben az első helyet hozták el. Tudni kell, hogy ezen a versenyen most indultunk először. A lányok Louane-től a Si tétais lá cimű dalt adták elő gyönyörűen és hibátlanul. Egy rendkívül nehéz verssel indultam én (Szejcsi Laura 9.b) Arthur Rembaud: Les chercheuses de poux című alkotásával , mellyel a második helyet sikerült megszereznem. (első éve tanulok francia nyelvet, kicsit nehéz dolgom volt, de köszönhető a színvonalas oktatásnak és a sok gyakorlásnak, eredményesen zártam a megmérettetést)

Nagyon jól éreztük magunkat, mindent beleadtunk, de sokat jelentett, hogy volt, aki támogatott és felkészített. Nem is sejtettük, hogy ennyire tetszett a zsűrinek az előadásunk. Mind a négyen megdöbbentünk, de ez a pozitiv visszajelzés számunkra nagy motiváció, hogy még több ilyen versenyen tegyük próbára magunkat.